Kiszorítósdi a csődig?

Járatszámnöveléssel, rendkívüli akciókkal licitálnak egymásra a fapados légitársaságok. Egyes piaci szakértők szerint csupán erődemonstrációról van szó, ahonnan egyenes út vezet a piac konszolidációjához. Megtörténhet, hogy egyes vállalkozások csődbe mennek.

MNO
2004. 08. 02. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan eldőlhet, hogy a „kiszorítósdi” után mely diszkont-légitársaságok maradhatnak talpon a magyar piacon. Mint ismeretes, a SkyEurope Airlines a múlt hét csütörtökön bejelentette, hogy 111 111 jegyet ingyen dob piacra. Az értékesítés pénteken kezdődött, az akció augusztus 31-ig tart. Az ennek keretében lefoglalt jegyeket 2004. október 30. és a 2005. március 26. között lehet felhasználni. Néhány hete a Wizz Air állt elő akkor minden idők legnagyobb akciós ajánlatával, amelynek keretében 100 ezer jegyet kínált/kínál egy euróért. (A jegyek ára mindkét esetben egy útra, illetékek nélkül értendő.) Eközben a két diszkont-légitársaság – megelőzve a hagyományos cégeket – nyilvánosságra hozta a klasszikusan október végétől érvényes téli menetrendjét, amelynek keretében például a Wizz Air napi háromra emeli londoni járatai számát, míg a SkyEurope hetente tíz gépet közlekedtet Budapestről az angol fővárosba. (Eközben a SkyEurope azt is nyilvánosságra hozta, hogy szeptember 26-tól a Budapest–Zürich járatra már nem lehet helyet foglalni, mivel megszüntetik.) A társaságok megalapozott pénzügyi hátterükre hivatkoztak, amikor az említett járatszámnövelést, illetve a rendkívüli akciókat bejelentették.

Egyes piaci szakértők szerint ugyanakkor csupán erődemonstrációról van szó, ahonnan egyenes út vezet a piac konszolidációjához. Azt ugyanis senki sem vitatja, hogy miközben például a londoni járatok nem teljes telítettséggel közlekednek, kérdéses, hogy indokolt-e újabbak indítása. Ennek legfeljebb „kényelmi” okai lehetnek, pénzügyiek semmiképpen sem. Az említett akciók is hasonló célzatúak, mind az ár, mind pedig a nagyságrend tekintetében. A cégek alaptőkéjükből egyelőre képesek finanszírozni ezeket az üzleti húzásokat, ám a végtelenségig ezt sem tehetik. A piacon jó ideje jelen lévő Ryanair például azt közölte, hogy csak tíz év múlva válik alkalmassá arra, hogy egyéb tevékenységeiből finanszírozza az ingyenes jegyeket.

Kérdés tehát az, ki bírja tovább? A szakemberek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy akár a télen megkezdődik a konszolidáció, ami cégfelvásárlásban nyilvánul majd meg, de a jelenlegi helyzetben az is könnyen megtörténhet, hogy csődbe mennek egyes vállalkozások, s ez a folyamat a hagyományos légitársaságokat sem kerüli el. (Napi Gazdaság)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.