Gergényi személyében egy olyan ember vezetné a magyar rendőrséget, aki a jogszabályok értelmezésénél és alkalmazásánál eléggé el nem ítélhető módon súlyos diszkriminációt alkalmaz a nemzeti erők rovására, bizonyos nemzetidegen erők érdekében – olvasható a csoport nyilatkozatában.
Ezeken a tényeken az sem változtat, hogy sokan vannak a BRFK kötelékein belül olyanok, akik megkönnyebbülve veszik tudomásul Gergényi távozását, mint ahogy sokan így éreztek Bács megyében annak idején, amikor elkerült az ottani főkapitányságról. Bács megyében Gergényi tudomásunk szerint egyáltalán nem „Vasprefektus” módjára viselkedett, mivel harmonikusan belesimult az ottani jogi, erkölcsi állapotokba, és nem mondható el, hogy nagy leleplezéseket hajtott volna végre ottani munkakörében – véli a csoport.
A csoport emlékeztet: ombudsmani panaszt is tettek a budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben, ezek elbírálása jelenleg tart. Azt viszont már bíróság mondta ki, hogy a 2003 december 1-jei Gesztenyés-kerti, és a 2004 május 23-ai Erzsébet téri Lelkiismeret ’88-demonstrációkat szétverő, Gergényi által vezetett rendőrattakok törvényellenesek voltak – emlékeztet a csoport nyilatkozata.
A fentiek fényében nem érthető, hogy egy ilyen ember, mint Gergényi, miért bukhat felfelé – áll a dokumentumban.
„Az EU legszegényebb országa”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!