Medgyessy Péter szerint nincs kormányválság

A kormányfő csak augusztus végén közli, hogy elfogadja-e Gyurcsány Ferenc lemondását. Medgyessy Péter hétfő kora esti sajtótájékoztatóján beszélt erről azt követően, hogy a kormány szocialista tagjaival és az MSZP vezető politikusaival találkozott.

MNO-összeállítás
2004. 08. 02. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanácskozáson jelen volt többek közt Kovács László, az MSZP elnöke, Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika belügyminiszter, Jánosi György, és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is – jelenti az Info Rádió.

„Köszönjük szépen, jól vagyunk… szeretjük a munkánkat, és nagyon szeretjük a magyar társadalmat” – fogalmazott Medgyessy újságírók előtt.

A sporttárca vezetőjével kapcsolatban Medgyessy hozzátette: „Gyurcsány Ferenc most elsősorban az olimpia előkészítésének feltételeivel szíveskedjen foglalkozni. Felajánlására a kormányátalakítás időpontjában térek vissza”.

„Egyértelmű a mandátum 2006-ig. A parlamenti többség jól működik, legitim a kormány és a miniszterelnök. Ezeket senki nem kérdőjelezheti meg”.

Medgyessy cáfolta, hogy Hiller István távozna posztjáról. Hozzátette: a napokban Horn Gyula volt kormányfővel is találkozik. A kormányfő bejelentette: kedden találkozik Bárándy Péter igazságügy-miniszterrel. Bárándy korábban azt mondta: kész távozni a kormányból, ha az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik. Medgyessy elmondta: elismeri és érti Bárándy törekvéseit, ám a tárca vezetőjének figyelembe kell vennie, hogy vannak korlátok.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő ma bejelentett menesztéséről Medgyessy elmondta: a szóvivő leváltásával azt szeretné elérni, hogy a kormány eddigi, esetenként magyarázkodó kommunikációja megváltozzon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.