A Külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési együttműködési főosztályának osztályvezetője több, mint 230 millió forint értékű, 80 darab újraélesztő berendezést – defibrillátort –, valamint egyéb szívgyógyászati berendezéseket tartalmazó magyar segélyszállítmányt adott át az iraki egészségügyi minisztérium magas rangú képviselőjének – áll a Külügyminisztérium közleményében.
A tervek szerint a műszerek egy részét a magyar kontingens állomáshelyének körzetében, al-Hillah-ban, illetve Bagdadban és Babilonban helyezik üzembe az iraki egészségügyi minisztérium által kijelölt kórházakban.
A segély a 2003-ban indult magyar nemzetközi fejlesztési együttműködési (NEFE) program eddigi legnagyobb egyszeri tétele, amelyet a tavalyi NEFE-pályázat egyik nyertese, az Innomed Medical Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Rt. állított össze és egészítette ki a madridi donorkonferencián felajánlott 30 millió forint értékű segéllyel. A Külügyminisztérium a NEFE keretből 97 millió 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a vállalatot, amely 101,8 millió forint önerővel járul hozzá a projekthez – számol be a közlemény.
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!