Kerül, amibe kerül, Esztergomban tiszta vizet öntenek a pohárba. Csütörtök estétől fejenként 5 liter éltető folyadékot hordtak haza az emberek az önkormányzat kontójára. A védelmi bizottság megtiltotta, hogy ivásra és főzésre a csapvizet használják a városlakók. De sokan maguktól is erre a következtetésre jutottak.
„Csütörtökön vettem észre, hogy nagyon büdös volt a szaga. Zsíroldót használtam előtte, azt hittem, annak az illatát érzem, de nem. Utána mentem a WC-re, onnan is, jé, mondom, itt is ugyanaz a szag van. Tegnap szól a fiam, anyu, hallod, mi van? Meg aztán a híradóban. Egész héten már ezt ittuk, ebből főztünk..., úgyhogy, szerintem mindegy” – vélekedett az egyik esztergomi lakos.
A dorogi égetőmű telepéről múlt pénteken ömlött a Dunába 150 köbméter olajos szennyezőanyag. A felszíni vizek látható szennyezését gyorsan felszámolták, az azonban csak következő hét csütörtökön derült ki, hogy a Dunába, azon keresztül a vezetékes vízbe más vegyi anyagok is kerültek. A polgármester szerint a hatóságok nem léptek fel kellő határozottsággal az ügyben. Meggyes Tamás azt mondja: első a kármentesítés, és a nagyobb bajok megelőzése, aztán majd felteszik kérdéseiket az illetékeseknek.
„Ha már a szennyezés megtörtént, miért vezettek minket félre 6 napig, miért tájékoztatott minket a szennyezést elkövető cég egész másképp, egész más anyagokról, miért nem közölte, hogy közel 1000 olyan gyógyszeripari vegyület van ebben a szennyezésben, amelyek között egészen agresszív anyag is előfordul? – teszi fel kérdéseit a polgármester.
Az önkormányzat által felkért független szakértő szerint rákkeltő anyagok is voltak a szennyezésben. Hogy mit fogtak fel mindebből az ivóvízbázis szűrőrétegei, azt további vizsgálatok deríthetik ki. Addig is mindenki annyi palackozott vizet visz, amennyit akar. Az ÁNTSZ és a Környezetvédelmi Felügyelőség illetékeseit a Hír Tv stábjának nem sikerült elérni.
Orbán Viktor: Újabb fontos pillanat az országépítésben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!