A fővárosban múlt szombaton megrendezett – nagy tömegeket felvonultató rendezvény –, zavartalan lebonyolításában a rendőrség is részt vállalt. Este negyed nyolc körül azonban az egyik résztvevő rátámadt egy szolgálatot teljesítő rendőrre, majd bántalmazni kezdte. Alig egy órával később pedig egy mulatozó társaság egyik tagja esett neki egy rendőrautónak, hogy összerugdossa azt. Mindkét fiatalt a rendőrök fékezték meg, majd előállították a VI.-VII. kerületi kapitányságra, ahol eljárást kezdeményeztek velük szemben, hivatalos személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd