''Tettem egy gesztust''

Gyurcsány Ferenc a Telesport vasárnapi adásában kijelentette: azért ajánlotta fel lemondását, mert úgy érzi: a miniszterelnök már nem bízik benne úgy, mint rég. Ugyanakkor - mondta - az ő bizalma töretlen Medgyessy felé. A Fidesz szerint a sporttárca vezetője cserbenhagyta a magyar sportot, hogy az olimpia előtt tette meg bejelentését.

MNO
2004. 08. 01. 18:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz galádságnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter felajánlotta lemondását miniszteri posztjáról, mivel ezzel a miniszter az olimpiai csapat helyettes vezetőjeként cserbenhagyja a magyar sportot – jelentette ki Szalay Ferenc, a Fidesz ifjúsági- és sportkabinetjének vezetője, Gyurcsány bejelentésére reagálva. Mint azt már megírtuk: a szocialista politikus ma felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, aki az ezzel kapcsolatos döntését a tervezett kormányátalakítással egy időben hozza majd meg.

Szalay bírálta a sportminisztert, hogy lemondási felajánlását az olimpia előtt két héttel jelentette be. – Ez a lépés azt jelzi, hogy Gyurcsánynak nem fontos a magyar olimpiai szereplés, inkább az ő egyéni pártpolitikai ambíciói számítanak – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a bizalmi válság jeleként értékelte a sportminiszter felajánlását. Mint mondta: Gyurcsány távozásával nem veszít sokat az ország, annál nagyobb kár érte viszont a kormány eddigi tevékenysége miatt.

Gémesi György, az MDF alelnöke váratlan fordulatról beszélt. Utalt rá: Gyurcsány „nem állt a helyzet magaslatán” minisztersége idején. – Csak remélni tudom, hogy egy alkalmas személyt sikerül találni a helyére, aki a szakma által is elismert – fűzte hozzá.
Gál J. Zoltán a HírTV-nek nem kívánta kommentálni Gyurcsány szándékát. Mint mondta: nem volt jelen, mikor a miniszter felajánlotta lemondását.

Gyurcsány Ferenc egyébként az MTV Telesport című műsorában kijelentette: úgy érzi, Medgyessy Péter már nem bízik benne úgy, mint rég, ezért „tettem egy gesztust” – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta: ő töretlenül bízik a kormányfőben. A politikus cáfolta, hogy miniszterelnöki ambíciói lennének, és kijelentette: 2006-ig szeretne sportminiszter maradni. A miniszter kifejtette azt is: szerinte az olimpiai sportolók teljesítményét az ő bejelentése nem fogja befolyásolni. (Politikafórum, HírTV, MTV)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.