Az amerikai hadsereg szerint legalább háromszáz katonát öltek meg a heves harcok során az iraki Nedzsefben, ahol a koalíciós csapatok két napig harcoltak Muktada al-Szadr híveivel.
A mostani összecsapás követelte a legnagyobb emberáldozatot a hatalomátadás óta. A harcok több, az ország déli részén fekvő városra is kiterjedtek, Bagdadban pedig húsz embert öltek meg Szadr hívei közül.
Az harcok azután kezdődtek, hogy az iraki kormány nyilvánosságra hozta döntését, miszerint a népszerű, de radikális Szadr ellen fognak harcolni a jelenlegi fegyverszünet ellenére is, ami a koalíciós erők és Szadr követői között jött létre.
Szisztani nagy ajatollah, a síiták első embere – aki segített létrehozni a megállapodást júniusban – elhagyta Nedzsefet, Londonba repült, ahol a szóvivője szerint gyógykezelésen vesz részt.
Az amerikai hadsereg parancsnokai elmondták, hogy a harcok mérlege minden eddiginél súlyosabb Nedzsefben. Anthony Haslam ezredes, a nedzsefi akció vezetője közölte: „Az iraki rendőrségnek nincs szerencséje, megtámadták és lefegyverezték őket. Amíg a radikálisok megtehetik ezt, addig a városban nem lesz rend.”
Carrie Batson kapitány, a tengerészgyalogság egyik szóvivője elmondta: „Körülbelül háromszázra becsüljük azok számát, akiket megöltünk az Irak elleni harcban az elmúlt két nap során.” Hozzátette: „három amerikai meghalt, és 12 ember megsérült.”
Adnan al-Zurfi , Nedzsef amerikaiak által kijelölt kormányzója később 400 iraki halottról beszélt, és közölte, hogy Szadr milicistái közül 1000 fogságba esett. Szadr emberei cáfolták ezeket az állításokat, és ragaszkodtak ahhoz, hogy csupán 36 milicista halt meg.
Összecsapások voltak Amara és Naszirija városokban is, ahol nyolc iraki meghalt a harcok során, amelyben olasz csapatok is részt vettek.
Szádrnak és bűnöző híveinek el kell hagyniuk Nedzsef városát, hogy újra béke uralkodjon a területen – mondta Sabah Kadim kormányzati tanácsadó a baloldali brit Guardiannek. Hozzátette, nem fogják eltűrni a bűncselekményeket többé. Arra a kérdésre, hogy Szadrt letartóztatják-e, Kadim elmondta: még nem tudjuk pontosan, hol van, de harcolunk az összes bűnöző ellen.
Egy letartóztatási parancsot már kiadtak Szadr ellen egy síita pap megölése ügyében a múlt évben, ugyanakkor az iraki tisztviselők jelezték, hogy nem fogják letartóztatni a fegyverszünet miatt.
Tanúk elmondása szerint Nedzsef városában amerikai harci repülőgépek és helikopterek támadják a milicisták pozícióit a régi város összes részén, beleértve Ali imám síremlékét, a síiták szent helyét is. A város lakói a Guardiannek telefonon elmondták, hogy a legtöbb boltot bezárták, és számos holttest fekszik az üres utcákon.
Ahmed al-Sajbani sejk, Szadr szóvivője a múlt éjszaka elmondta: „Az amerikaiak erősen bombáztak. A támadók fel akarják gyújtani a várost, és meg akarják ölni az összes embert. Készek vagyunk arra, hogy harcoljunk velük.”
A harcok Amara városára is kiterjedtek, ahová a brit csapatok bevonultak, miután a militánsok birtokba vettek négy rendőrállomást, és megtámadtak egy brit tábort. Bászrában, egy brit katonák bázisául szolgáló rendőrállomást szintén megtámadták, de sérültekről nem érkezett jelentés.
Szadr tegnap az Egyesült Államokat hibáztatta: „Az átmeneti kormány Amerikát, a partnerét hívta segítségül” – mondta szentbeszédében híveinek a Nedzsefhez közeli Kufában. Hozzátette: „Amerika az ellenségünk, és az emberek ellensége, és mi nem fogadjuk el annak szövetségeseit.”
Forrás: Guardian
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!