Több mint hatvan kulturális eseménnyel, számos nemzetközi színvonalú koncerttel és előadással várja az érdeklődőket a Zempléni Fesztivál, amelynek idei mottója, a Tradíció és megújulás hűen tükrözi a szervezők szándékát. Az Antenna Hungária Rt. és az Interkultur Hungaria Kht. ugyanis folytatni kívánja azt az értékes hagyományt, amely az elmúlt években felhalmozódott, szeretné ráirányítani a figyelmet a csodálatos zempléni térség kulturális és turisztikai értékeire, ugyanakkor teret akar biztosítani a fiatalabb művészgeneráció bemutatkozásának.
A hagyományokat folytatva idén is a komolyzene alkotja a fesztivál gerincét, ám újdonságnak számít, hogy az előadók a vendégeket öt tematikus napon, a tánc, a régizene, a világzene, az új zene és az opera világába kalauzolják. A Danubia Szimfonikus Zenekar sárospataki nyitóhangversenyét követően másnap az Állami Népi Együttes a Kárpát-medence népzenei hagyományaira épülő, XXI. századi táncszínházi előadását a Nap-legendát mutatja be, a másik fő koncert 14-én a szerencsi Rákóczi-várban lesz, ahol a Danubia Szimfonikusok magyar zeneszerzők tánczenéit szólaltatja meg.
Augusztus 15-én a régi zene napján a XVII., XVIII. és XIX. századi művek hagyományos és mai feldolgozásai kapnak főszerepet, ezek közül kiemelkedik az a három Bach-kantáta, amely a sárospataki református templom délelőtti istentiszteletén csendül fel. Augusztus 16-án a Kelet-Európai Világzenei Fesztiválon a magyar Etnofon Zenei Társulás, a cseh Traband együttes, a romániai Fanfare Salave rezesbanda valamint a lengyel Dikanda húzza a talpalávalót, míg a kortárs zene kedvelői Tokajban Szentpáli Roland tubaművész és zeneszerző Concerto szaxofonkvartettre és zenekarra című dzsesszkompozícióját élvezhetik másnap. Az operanap menüjén Puccini Le villit című műve szerepel, a fesztivált pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje zárja.
Az esti fesztiválkoncerteket már a kora esti órákban nemzetközi színvonalú hangversenyek és előadások előzik meg, és ugyancsak az új koncepció részét képezi az is, hogy a fesztiválon belül erősödik a régió kulturális jelenléte. A nagykoncerteket kellemes kávéuzsonnák, kirándulókoncertek, valamint a zenével, tánccal „körített” történelmi lakomák színesítik.
A korábbi évekhez hasonlóan Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj és Szerencs lesz a fesztivál központi helyszíne, a programsorozat azonban ismét átível a határon túlra. A kassai Szent Erzsébet Dómban a Honvéd Férfikar ad koncertet, Leleszen a Budafoki Dohnányi Zenekar vonós szextettjét hallgathatja meg a közönség, és a homonnai orgonafesztivál is várja az érdeklődőket.
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!