A plasztikkártya alapú uniós jogosítvány bevezetésével a vezetői engedélyek kiadásának, kategorizálásának és érvényességének egységesítése a cél – mondta Kazatsay Zoltán közlekedési államtitkár. Az Európai Unióban jelenleg közel 110 féle jogosítvány létezik, amelyek egy részét életfogytig tartó érvényességgel adták ki.
Számos ország tiltakozása ellenére a miniszterek – a személygépkocsik esetében – tízéves érvényességben állapodtak meg. A megújítás többet jelent ugyan, mint a Magyarországon jelenleg érvényes előírás az egészségügyi alkalmassági felülvizsgálatról, ám újbóli vizsgáról nem lesz szó. Az érvényesség meghosszabbításához fényképcserére és az adatok frissítésére lesz szükség – tette hozzá az államtitkár.
A miniszterek által elfogadott javaslatra az Európai Parlamentnek is áldását kell adnia. Az újonnan kiállított jogosítványoknak az életbelépés után hat évvel kell majd kötelezően megfelelniük a szabályozás előírásainak, a régi jogosítványok cseréjére azonban azt követően sem lesz szükség.
A miniszteri találkozó másik fontos témája a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók útdíjának egységesítése – az „eurovignette” bevezetése – volt, ám ezen a területen a tagállamoknak most sem sikerült megállapodásra jutniuk. Némi előrelépést jelentett viszont, hogy a korábban az útdíjakból befolyó bevételek szabad felhasználása mellett kardoskodó országok is elfogadták: a pénzeket a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kell fordítani. Az útdíjak egységesítése az eredeti tervek szerint 2008-ban valósulna meg. Az EU soron következő, luxemburgi elnöksége alatt a kérdés ismét napirendre kerül. (Világgazdaság)

Ezt kell tudni a román elnökválasztás esélyeséről