Salgó, a volt III/II-es ügynök megpályázza az EU-főrendőri állást

Magyar Nemzet
2004. 10. 11. 5:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Salgó László volt országos rendőrfőkapitány megpályázza az Europol igazgatói posztját. Ezt maga az érintett erősítette meg azután, hogy a Magyar Nemzet szombati számában arról írt: Salgó vezetheti a jövőben az Európai Unió bűnüldöző szervét, miután a magyar kormány őt jelölte a posztra.

Salgó László a távirati irodának úgy nyilatkozott: néhány jelentős európai ország rendvédelmi vezetője informálisan megkereste őt, és arra inspirálta, hogy nyújtsa be a pályázatát. Hozzátette: azután döntött úgy, hogy versenybe száll a pozícióért, mert garanciát kapott arra, hogy a megpályázott tisztségre élvezi a kormányzat támogatását. A volt főkapitány azt is elmondta, hogy az Europol igazgatói helye hosszú ideje üres. Egy sikertelen kiírás után ez a második pályázat, amelynek elbírálása várhatóan 2005 első negyedévében lesz – tette hozzá.

A Magyar Nemzet több uniós forrásból is úgy értesült, Magyarországnak nagy esélye van a poszt elnyerésére, de ezt jelentősen befolyásolhatja az a tény, hogy Salgó László III/II-es titkos ügynökként is tevékenykedett a kommunista diktatúrában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.