Lukács Csaba: Budapest ingerküszöbét az amerikai külügy emberi jogi jelentése sem lépte át, ehelyett azon mesterkednek, hogy bevállalós politikusaikkal a helyszínen, Erdélyben magyarázzák el a romániai magyaroknak, miért is lett volna nekik rossz a kettős állampolgárság. Emlékezzünk csak, a túl gyakorlatiasnak nem mondható szocialista pártelnök, Hiller István meglepő realitásérzékről téve tanúbizonyságot az utolsó pillanatban lemondta a Székelyföldre tervezett útját, míg a politikai provokációra szakosodott Eörsi Mátyás a hét végén megpróbált dicsőségesen bevonulni Kolozsvárra. Néhány napja a szocialisták ifjú titánja, Újhelyi István próbált bemutatkozni Csíkszeredán a nyárra tervezett Illés-koncert szervezőjeként, de azóta a székelyek azon gondolkodnak: amennyiben valóban szocialista pénzből hozzák tető alá a rendezvényt, ők nem kérnek az alamizsnából, és – fájó szívvel ugyan, de – az esemény bojkottjára szólítják fel a romániai magyarokat.
Itt tartunk tehát 2005 márciusán, és sehogy sem akar jönni a tavasz. Sem meteorológiai, sem másmilyen értelemben.
(Magyar Nemzet, 2005. március 8.)
Lukács Csaba: Bevállalós koalíciós politikusok Erdélyben
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!