Németh László életmûve a magyar örökség egyetemes értéke – hangsúlyozta Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke 2001-ben, a centenáriumi rendezvények nyitányának számító konferencián a Petõfi Irodalmi Múzeumnak helyet adó Károlyi-palotában. Az író Erdélyből várta – Tamási Áron felfedezése után – a nagy tehetségek felbukkanását, az egész Kárpát-medencei magyarság társadalmi és nemzeti újjászerveződését célzó gondolatainak visszaigazolását. Aligha csak azért, mert születése révén elszakíthatatlanul kötődött ehhez az ország- és nemzetrészhez: az európai felzárkózást sürgető minőség-elv következetes érvényesítőjeként maga is mindvégig „kisebbségben” érezte magát – a többségi helyzet 20. századi „antinómiáival” szembesülve. „A kisebbség joga az élethez az, hogy különb” – írja, s az adott pillanatban még következmények nélkül villant föl egy könyvcímként súlyos jelentésű szót: kisebbségben. A kifejezés itt még csak a magyarság sorsképletét jelenti, de a könyv mélyrétegeiben, lélektani alapozottságában Németh László személyiségképletének tragikumát is kifejezi.
Németh László műveltsége káprázatos volt: óriási irodalmi, történelmi, filozófiai, esztétikai, néprajzi ismerete mellett jártas volt a modern természettudományokban, biztonságos nyelvtudása nyelvészekkel vette föl a versenyt. Általában az volt rá jellemző, hogy teljesen soha senkivel nem értett egyet. Mindig azt mondta és írta, amit valóban hitt, nemegyszer nagyon is meghökkentve azokat, akik éppen eszmetársuknak tudták, s nem kevésbé azokat, akik ellenfelüknek hitték azt, aki most egyetért velük.
Németh László 1901. ápr. 18-én született Nagybányán. Művelt otthonból indult, apja tanár volt. Eleinte maga is bölcsésznek készül, csakhamar azonban úgy gondolja, hogy a humanisztikus ismereteket olvasás útján is elsajátíthatja az ember, viszont nincs korszerű műveltség természettudományos felkészültség nélkül. Ezért iratkozik át az orvosi fakultásra. Huszonnégy évesen megnyerte a Nyugat novellapályázatát. Egy évvel később már a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban jelentek meg cikkei, később az Erdélyi Helikonba és a Napkeletbe is írt.
Németh László, akit politikai nyelven „harmadikutasnak” szoktak nevezni, Osvát Ernőnek küldött levelében írta, hogy a „magyar szellemi erők organizátora” óhajt lenni. Ebben a levélben már jelentkezett az, amit néhány évvel később egyik írásában „Harmadik Magyarországnak” nevezett. „Ez a Harmadik Magyarország akkoriban nem volt még sehol, semmiféle párt, intézmény, csoport nem képviselte. Ezt a többség érdekét vállalva, nekünk íróknak kell a magyar népből megidéznünk” – olvasható Németh László Negyven év című írásában.
Amikor 1932-ben egy tanulmánya kapcsán Babitscsal nézeteltérése támad, nem ír többet a Nyugatba, de a Nyugat ellenfeleinek lapjaiba se. Elindít egy olyan, főleg ismeretterjesztő folyóiratot – a Tanút –, amelyet egyedül ír. A Tanú igen népszerű lett az értelmiség legkülönbözőbb köreiben. Ebben fejtette ki Németh László társadalommal kapcsolatos reformelképzeléseit, melyet a minőség forradalmának nevezett, és amelyben az értelmiség társadalmi vezető szerepét hirdette. Elmélyülten foglalkozott a magyarság helyével Kelet-Európában, alaposan megismerte a szomszédos népek kultúráját, irodalmát.
Németh László a Népi Írók Mozgalmának egyik megalapítója, egyik legtöbbet idézett, és legtöbbet támadott elmélete a társadalmi értékeket a „híg” és a „mély” magyarság szempontjából minősítette. Utópista elképzeléssel fogalmazott meg egy olyan elérendő magyar társadalmat, amely a paraszti kismagántulajdonon alapul. Ehhez művelt paraszti társadalomra lenne szükség, amely hozzáértő gazdálkodással egyetlen, jól jövedelmező kertté formálná az országot. Németh László, ez a jellegzetesen városi értelmiségi, ez az intellektuális urbánus egyszeriben a népiek főteoretikusa lett. Részt vett a Debreceni Írói Napokon (1942), és a két balatonszárszói konferencián. A debreceni népi bemutatkozásnak nagy sikere volt és élénk sajtóvisszhangja támadt. A műsorban Némethen kívül a többi között Illyés, Erdélyi, Szabó Lőrinc és József Attila is szerepelt. A szárszói beszéd a népi mozgalom legjelentősebb aktusainak egyike és történelmi jelentősége aligha vitatható. Jól fél évszázaddal később is mintegy a népi mozgalom háborús és háború utáni helyzetmegítélésének, mi több, programnyilatkozatának tekinthető, még ha akkor és utána a konferencia nem minden tagja értett is egyet vele.
Németh László óriási regénysorozatban szerette volna felmérni a magyar társadalmat. Drámáiban a történelem nagy egyéniségeivel példázza az eszmék képviselőinek és a társadalomnak viszonyát. Művészileg leghibátlanabb regénye az Iszony, egy hideg természetű vidéki úriasszony nyomasztó és egész társadalmi rétegre valló lélekrajza. Az 1956-os forradalom leverése után azon írók közé lép, akik tiltakozásul több évre elhallgatnak. Ekkor megy Hódmezővásárhelyre, ahol iskolaorvos és biológiatanár. Itt keletkeznek legjobb pedagógiai esszéi és drámái. Epikai fő műve, a nagy terjedelmű Égető Eszter megjelenésétől klasszikus regénynek számít. Drámáit egymás után adják elő, köztük a Széchenyi mellett „legszínszerűbb” és legerősebb konfliktusú Bolyai című drámáját, amelyben egybeötvözi a történelmi problematikát és a családi konfliktust. Galileije a kor egyik legnagyobb színházi sikere.
Élete nyolcadik évtizedében súlyosodik betegsége, és növekszik szorongása romló egészsége miatt. Élete végén úgy érezheti, hogy nem magányos az ellentétek között. Megérheti, hogy a nemzet élő klasszikusának tekinti.
Munkáit lefordították angol, bolgár, cseh, francia, német, olasz, orosz nyelvre. 1969-ben a Szépirodalmi és a Magvető Kiadó közös gondozásában Az én katedrám című tanulmánykötettel elindult az összes műveit tartalmazó életműsorozat. Munkásságért 1950-ben József Attila-díjat kapott, 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1965-ben pedig megkapta a Herder-díjat.
(Forrás: www.hmg.hu, magyarok.sulinet.hu, www.hhrf.org/korunk, magyarszemle.hu, Borbándi Gyula: Németh László és a népi mozgalom)
origo.hu
Hamarosan találkozhat Donald Trump és Orbán Viktor
