Szinte biztosra vehető, hogy az offshore cégek továbbállnak, ha iparűzési adót kell fizetniük jövőre, ez pedig 20 milliárd forint bevételkiesést jelentene a büdzsének – véli Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég adópartnere. Ennek elkerülése érdekében még a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára is vizitált az MSZP-frakciónál, két képviselő mégis „szembeszegült” a tárca akaratával.
E hét kedden, az adócsomaghoz kapcsolódó módosító indítványok benyújtásának utolsó napján Farkas Imre és Jauernik István azonban olyan tartalmú javaslattal állt elő, amely az egész erről szóló paragrafust törölné: jövőre tehát nem élveznének kedvezményeket az iparűzési adóban az érintett cégek. Jauernik a lapnak elmondta: nem áll szándékukban „tűzön-vízen átvinni” a javaslatukat, de szeretnék látni, hogy a PM-é vagy a saját indítványuk hasznosabb-e a gazdaság számára. A politikus szerint az önkormányzatoknak 3 milliárd forint bevételkiesést jelentene a korrekciós tételek elismerése az adóalapban; a Fővárosi Önkormányzat szakértői például már vizsgálják a javaslat költségvetési kihatásait. A képviselői indítványt egyébként szerdai ülésén támogatta az önkormányzati bizottság.
Míg más, befektető cég esetében az adó csak egy szempont, az offshore cégnél lényegében az egyetlen – mondta Erdős. A jelenlegi 4 százalékkal szemben jövőre 8 százalékra emelkedik a fizetendő társasági adójuk (a biztosított kedvezmények miatt), ami még mindig versenyképes a ciprusi 10 vagy az írországi 12,5 százalékkal, ám az iparűzési adóval a magyarországi terhelésük akár 20–30 százalékra is emelkedhet a nyereségre vetítve. Ha az idő rövidsége miatt nem is tudják azonnal elhagyni az országot, az átmeneti időre olyan kistelepülésre teszik át székhelyüket, ahol nem kell iparűzési adót fizetni, de hónapokon belül távoznának – mondta a szakértő.
Az offshore státusú társaságok tényleges tevékenységet nem végezhetnek a székhely szerinti országban, cserébe az egyéb vállalkozásokhoz képest alacsonyabb adót kell fizetniük. Magyarországon például 4 százalékos társasági adót fizetnek, miközben a normál kulcs 16 százalék. A PM adatai szerint mintegy 700 ofshore cég van bejegyezve Magyarországon, amelyek 2003-ban 13 milliárd forint társasági adót fizettek a költségvetésbe.
Forrás: Napi Gazdaság

Menczer Tamás: Rajtad múlik! Nagy a tét