Felfüggesztések a „boncolási” botrány miatt

Felfüggesztette állásából a norvég TV2 által kirobbantott botrány miatt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának vezetése Antal Miklós professzort és az intézet boncmesterét. Az egyetem egyelőre nem tesz feljelentést a rendőrségen. A Pécsi Tudományegyetem közleményben tudatta: a híresztelésekkel ellentétben sem illegális boncolás, sem szervcsempészet nem történt az egyetem Általános Orvostudományi Karán.

MNO-összefoglaló
2005. 04. 27. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékezetes: a norvég TV2 a napokban rejtett kamerával készített felvételt mutatott be, amelyeken az látható, hogy Debrecenben tanuló norvég egyetemisták éjjel, fejenként kétezer forint lefizetése után, a klinika bonctermébe juthattak, ahol holttesteket bocsátottak a rendelkezésükre. Ezekből különböző szerveket emeltek ki – mint mondták, tanulmányi céllal. A felvételen megszólaló egyik norvég diák azt mondta: „Az ember elfelejti az elveit, ha itt tanul„.

Az intézményben közölték: a diákoknak tudniuk kellett, hogy tiltott, amit művelnek. Az anatómiai intézet szabályrendje úgy rendelkezik: a boncterem – a tanrendi órákon kívüli időben – munkanapokon reggel nyolc és délután öt óra között látogatható, onnan preparátumot kivinni tilos. A boncteremben első- és másodéves orvos- és fogorvoshallgatók tanulnak gyakorlati anatómiai ismereteket. Magyar egyetemisták elmondták: eddig is rendszeresen előfordult, hogy a diákok éjjel illegálisan boncoltak az intézetben.

A norvég tévé riportja által feltárt illegális debreceni boncolás oka, hogy így egy-egy preparátummal alaposabban tudnak foglalkozni, mint a gyakorlati foglalkozásokon, ahol egy-egy holttest boncolására tucatnyi hallgató jut. (Tegnap a Sláger Rádió adásába telefonon bejelentkezett egy fiatalember, aki közölte, a pécsi egyetemen is gyakori, hogy vizsgaidőszakban a boncteremből „vételeznek” szerveket.)

Debrecenben az Orvos- és Egészségtudományi Centrum bizottságot hozott létre a dékán vezetésével az eset kivizsgálására. A testület egyebek között arra keresi a választ, hogy a felvételen látható eset egyedi-e, vagy egy gyakorlatot tükröz. Vizsgálják, hogy a dolgozók, valamint a hallgatók közül kit terhel felelősség az ügyben. A vizsgálat eredményéről napokon belül tájékoztatást adnak. A Népszabadság megkeresésére az anatómiai intézet azt a választ adta, hogy Antal Miklós professzor, az Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet vezetője és a boncmester sem nyilatkozik. A centrum vezetősége tegnap mindkettőjüket – a vizsgálat lezárásáig – felfüggesztette állásából.

Az ügyben Lenkovics Barnabás ombudsman tájékoztatást kért, adta hírül az MTV Híradója, amelynek Rácz Jenő egészségügyi miniszter is nyilatkozott. Rácz felháborítónak nevezte a szervcsempészés indokát, hogy tudniillik így jobban felkészülhetnek az orvosjelöltek. „Ha a magyar orvosképzés itt tartana, már rég nem jönnének ide tanulni a külföldi diákok„ – mondta.

Az üggyel kapcsolatban Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: a rendőrség a sajtón keresztül tudomására jutott, engedély nélküli boncolásokról szóló információkat megvizsgálja, és három napon belül dönt arról, hogy indít-e nyomozást az ügyben. Ha megállapítható a bűncselekmény gyanúja, akkor emberi test tiltott felhasználásának bűntette ügyében rendelnek el nyomozást.

Oslóban büntetés vár az egyetemistákra

A hazai egyetemekre a rendszerváltás óta érkeznek norvég diákok: most ötszázan tanulnak nálunk, közülük csaknem kétszázan Debrecenben. A botrányba keveredett orvostanhallgatók ügyével tegnap foglalkozott a külföldön tanuló norvég diákok szövetsége is, amelynek vezetője, Oyvind Sandnes közleményt juttatott el tudósítónkhoz. Ebben az olvasható: „elítélik a norvég TV 2 által április 24-én bemutatott eseményeket. A tévében látott riport a magyarországi diákok többségét nem jellemzi.”

Nem kivételes eset a norvég orvostanhallgatók illegális boncolása – nyilatkozta az ügyet feltáró norvég TV2 neve elhallgatását kérő illetékese. Tudomása szerint például a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 80 dollárért lehet emberi koponyához jutni. A norvég egészségügyi miniszter, Ansgar Gabrielsen az oslói TV2-nek nyilatkozva elmondta: elítéli az emberi szervekkel történő üzletelést, s a Debrecenből hazatérő orvostanhallgatók büntetésre számíthatnak.

Forrás: Népszabadság, Index

A Pécsi Tudományegyetem közleménye

A Pécsi Tudományegyetem oktatói és hallgatói közössége is megdöbbenéssel fogadta a magyar médiában megjelent gyanúsítgatásokat, amellyel egyesek – természetesen névtelenül –, megpróbálják besározni az egyetem jó hírnevét. Mindezt úgy, hogy lehetőséget sem adnak nekünk saját álláspontunk kifejtésére, ami nem csak jogszabályokkal, de az etikai kódexel is ellentétes magatartás.

A Pécsi Tudományegyetem ezúton szeretné nyilvánosságra hozni, hogy az egyetem Általános Orvostudományi Karán (PTE ÁOK) nem történt illegális boncolás, sem szervcsempészet. Olyan eset eddig sem fordult elő, ami a sajtóban az utóbbi napokban napvilágot látott a debreceni ügy kapcsán és az egyetem mindent megtesz azért, hogy ne fordulhasson elő a jövőben sem.

A PTE ÁOK-n az anatómia oktatása nehéz körülmények között, mérsékeltnek mondható anyagi lehetőségek mellett zajlik, jellemzően kevés az oktató és sok a hallgató, de az anatómia órák száma nem kevés, a nemzetközi követelményeknek ebből a szempontból minden hazai orvosegyetem megfelel. A hallgatósággal első perctől kezdve elvárjuk az emberi holttesttel szemben az alázatos, szerény viselkedést, ami az orvosi alázat része. A foglalkozások alatt a gyakorlatvezető végig jelen van, a gyakorlat ideje alatt a hallgatók nem hagyhatják el a bonctermet.
A PTE ÁOK Anatómiai Intézetében a hallgatók a bonctermeket órán kívüli időben nem látogathatják, erre a gyakorlatok nagy száma miatt nincs is lehetőség. A preparátumokat emellett szigorúan és rendszeresen leltározzák, ellenőrzik. A pécsi orvoskaron a debrecenihez hasonló eset nem történt, és remélhetőleg nem is lesz rá példa.

A pécsi Általános Orvostudományi Kar magyar és idegen nyelvű képzésben részt vevő hallgatóinak nincs tudomása a karon bonctani, kórbonctani segédanyagokkal történt visszaélésről. A hallgatók minden ilyen jellegű cselekedettől, magatartástól elzárkóznak. A segédanyagokkal történő bármilyen jellegű visszaélést, szabálytalan viselkedést elfogadhatatlannak és erkölcsileg, etikailag elítélendőnek tartják.

A Pécsi Tudományegyetem, az Általános Orvostudományi Kar, az ÁOK hallgatói önkormányzata, illetve a Pécsett tanuló külföldi hallgatók közössége arra kéri a magyar médiában dolgozókat, hogy megalapozatlan, tényekkel nem alátámasztott közléseikkel ne ártsanak a magyar orvos-egészségügyi felsőoktatásnak, hiszen egyes esetek alapján általánosítani komoly következményekkel járhat a vétlen egyetemekre nézve is. Az emberi holttesteket előzetes nyilatkozattal önkéntes felajánlók adják át az egyetemnek oktatási célra, az ilyen gyanúsítgatások miatt elveszíthetjük bizalmukat és ezzel lehetetlen helyzetbe kerülhet a magyar orvosképzés.

dr. Lénárd László sk.
a Pécsi Tudományegyetem rektora

dr. Melegh Béla sk.
a PTE Általános Orvostudományi Karának dékánhelyettese

Köves Béla sk.
a PTE ÁOK Hallgatói Önkormányzatának elnöke

Robert Lundin sk.
English Program Student Council
vice president

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.