Nánási Tamás: A produkció kedvéért a miniszterelnök még attól sem riadt vissza, hogy az általa felkért bizottsági tagok szakmai hozzáértését a nyilvánosság előtt kétségbe vonja. Pont azzal – bátortalansággal – vádolva meg őket, amit a bizottság a kormányapparátusnak köszönhetett. Erre mondják azt, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Gyurcsány Ferenc bárkit felhasznál, és utána eldob, ha politikai céljai éppen úgy kívánják meg.
(Magyar Nemzet, 2005. április 15.)

Menczer Tamás: Rajtad múlik! Nagy a tét