Az összesen 410 milliárd forintos hitelkeretből csupán 145 milliárd az új forrás, a többit a már meglévő hitelprogramok összevonásával és Sikeres Magyarország névre keresztelésével egységes programként mutatta be szerdán a kormány.
A program lényege, hogy a vállalkozások, az önkormányzatok és az agráriumból élők is olcsó, hosszú távú hitelekhez jussanak. A vállalkozásoknál ez 15 éves futamidőt, két éves türelmi időt, ötmilliótól egymilliárd forintig felvehető hitelösszeget és alacsony kamatot jelent – mondta el Kóka János gazdasági miniszter.
A vállalkozások csak akkor pályázhatnak, ha teljesítik a munkaerőpiaci vállalásaikat, és a pályázatot megelőző fél évben nem hajtottak végre csoportos elbocsátást. Míg a gazdasági társaságok szinte bármely versenyképesség-javító beruházásra kaphatnak pénzt a mintegy 310 milliárdos keretből, az önkormányzatok egy 60 milliárdos keretből kérhetnek hitelt általános beruházási célokra, igaz, elsőbbséget élvez a közoktatási intézmények felújítása, az összes környezetvédelmi fejlesztés és a közkincs program. Az agrárvállalkozások közül elsősorban a fiatal mezőgazdasági vállalkozókat támogatná a kormány, és mintegy 40 milliárd forintos hitelkeretet határozott meg a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül.
A kormányszóvivői tájékoztatón Veres János pénzügyminiszter elmondta, hogy a számos hitelprogram összevonásával létrehozott hitelkerethez kapcsolódik a munkaügyi tárca 800 milliós támogatási kerete, vagyis aki a hitelből munkahelyeket teremt, támogatást is kaphat. A kormány döntött arról, hogy az összes kisvállalkozókkal foglalkozó kockázati tőkeforrást a Corvinus Rt. fennhatósága alatt egyesíti, így 7-8 milliárd forintnyi kihelyezhető tőke áll a vállalkozások rendelkezésére. Kóka János gazdasági miniszter jelezte: ez a forrás arra szolgál, hogy a magyar cégek is vonzóak legyenek a nagy tőkeigényű tevékenységet végző vállalatok számára.
Mostantól a www.lendulet.hu oldalon minden forrás megtalálható, attól függetlenül, hogy európai, hazai, kormányzati vagy más intézménytől lehet-e hozzájutni – hangzott el a tájékoztatón.
(radio.hu)
Választásokat tartanak a Velencei-tónál
