A szocialisták továbbra is csak dumálnak a fiatalokról, három évvel kormányzásuk megkezdése után csupán tervekre és koncepciókra futja erejükből. Ezekkel azonban hiába van tele a padlás, az ifjúság élethelyzete ettől mit sem javul. A kormány hadat üzent a fiataloknak, akik emiatt mára soha nem látott nehéz helyzetbe kerültek – írja Szijjártó Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke közleményében.
A sikeres életkezdés alapvető feltételei nem biztosítottak, ezért nem szavakra, hanem azonnali intézkedésekre van szükség a családalapítás, a versenyképes tudás megszerzése, az otthonteremtés és a munkába állás támogatásának területén – áll a közleményben.
Amennyiben a szocialisták nem utasították volna el a Fidelitas által már két éve benyújtott a „fiatalok sikeres életkezdésének támogatásáról” szóló törvényjavaslatot, akkor ez a helyzet elkerülhető lett volna – írja Szijjártó Péter.

M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes