„A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették...” – így írt a Pesti Napló korabeli tudósítója 1920. június 4-ről, amikor Magyarország elszenvedte ezeréves történelmének minden bizonnyal legnagyobb csapását.
Miért szóltak a harangok?
„Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat a kincses Kolozsvárt, a Székelyföldet, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert.A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott” – írta az egykori krónikás.
A kortársak véleménye az volt: Magyarországot nem megbüntették Verasilles-ban, hanem kivégezték. A Horvátországgal és Szlavóniával 325 ezer négyzetkilométernyi területű (e területek nélkül 282 ezer négyzetkilométer) állam 93 ezer négyzetkilométerre csökkent. Lakosainak száma 18,2 millióról 7,6 millióra apadt. 3,2 millió magyar került a szomszéd országok határai közé, tehát a Kárpát-medencében élő magyarság több mint egyharmada, s ennek fele az új határok mellett zárt tömbökben élt.
Csehszlovákia kapta Észak-Magyarország (Felvidék) és Kárpátalja 63 ezer négyzetkilométernyi
területét 1 072 000 magyar lakossal. Romániának adták Erdélyt, valamint a Tiszántúl és a Bánság keleti felét, azaz 102 ezer négyzetkilométert, 1 664 000 magyar lakossal. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a Bánság nyugati felét, Bácskát, Dél-Baranyát és a Muraközt kapta 21 ezer négyzetkilométer területben 465 000 magyar lakossal. Ausztriához csatolták az Őrvidék (Burgenland) 4 ezer négyzetkilométernyi területét 26 ezer magyar lakossal. Az ország területi megcsonkítása mellett a békeszerződés csupán 35 ezer főben állapította meg a magyar haderő létszámát, ezenkívül jóvátétel fizetésére kötelezte Magyarországot.
Előzmények: a vesztes háború
IV. Károly 1918. október 16-án kiadott császári manifesztumában még az Osztrák-Magyar Monarchia föderatív átalakításának lehetőségében bízott, s e tervben még a történelmi Magyarországgal számolt. Azonban a Monarchia emigráns nemzetiségi politikusai tervezeteikben már Magyarországon csak a magyarlakta területeket értik. A Monarchia föderalisztikus átszervezése mellett érvelt Wilson amerikai elnök is, s 1918. január 8-ai béketervében is kiállt emellett. Az 1918. májusi római konferencián viszont az antant elfogadja az Osztrák-Magyar Monarchia emigráns nemzetiségi politikusainak azon követelését, hogy a Monarchia helyén önálló nemzetállamok jöjjenek létre. Ez a célkitűzés egyébként találkozott a francia politikának a Monarchia balkanizálására irányuló tervével. Ennek az volt a lényege, hogy Közép-Európában francia-orientációjú kis nemzetállamok jöjjenek létre.
Október végén sorban válnak ki a Monarchiából az egyes nemzetállamok: 28-án kimondták a Csehszlovák Köztársaság megalakulását (melyhez 30-án Szlovákia is csatlakozott), 29-én Horvátország jelentette be kiválását, 30-án pedig az önálló Ausztria új kormánya alakult meg.
A Magyar Nemzeti Tanács október 24-én alakult meg, de kormányzati szerephez majd csak az őszirózsás forradalmat követően, 31-én jutott. Károlyi Mihály kapkodó, gyenge kormánya nem volt ura a helyzetnek: miközben a Monarchia romjain elvont szocialista doktrínákon merengtek, szélnek eresztették a több százezer fős magyar haderőt. A nagy lendülettel észak felé haladó antant-offenzíva ösztönözte tárgyalásra Károlyi kormányát.
Mivel a padovai tárgyalásokat lekésték, ezért egy küldöttség indult Franchet d' Esperey-hez, hogy tisztázza a vitás kérdéseket. Ez a lépés történészek szerint elhibázott és fölösleges volt, mert egy korábban megkötött tűzszünet már rendezte a déli frontokon a fegyverszünet kérdését. A déli antant haderő tábornoka lekezelően, megalázóan beszélt Károlyiékkal. Katona lévén egyébként csak közölhette a magyar delegációval a déli demarkációs vonalat: Maros – Szabadka – Baja – Pécs – Szigetvár vonal. Az ettől délre eső területeket a magyar kormánynak ki kellett ürítenie. Az északi és keleti határokat viszont nem rögzítették, ezért a cseh és a román hadsereg elérkezettnek látta az időt, hogy ezeket a területeket fegyveresen is megszállja.
A kialakult helyzetet tovább súlyosbította, hogy november 25-én a Szláv Nemzeti Gyűlés kimondta a dél-magyarországi megyéknek Szerbiához való csatlakozását, december 1-jén pedig Gyulafehérváron kinyilvánították Erdélynek Romániához való csatolását. Bartha Albert magyar hadügyminiszter és a csehszlovák követ 1918. december 6-án megállapodtak az északi demarkációs vonalban, mely a Pozsony – Kassa vonaltól északabbra húzódott, de ezt a december 23-ai antantjegyzék már módosította, s délebbre vonta meg az ideiglenes határvonalat.
Kommunista hatalomátvétel gyengíti a meg nem szállt területeket
Miután a román csapatok átlépték az 1918. december 31-én kijelölt hadseregeket elválasztó semleges övezetet, a határvonalak tisztázása érdekében a magyar kormány tárgyalóküldöttséget kért az antanttól, de csak egy parancsteljesítésre hivatott katonát, F. Vix tábornokot küldték, aki az antant által 1919. február 26-án elfogadott határozatot közölte is a magyar kormánnyal (1919. március 20-án). Ennek értelmében a keleti demarkációs vonalat mintegy 50 km-rel nyugatabbra tolták: az Arad – Nagyvárad – Szatmárnémeti vonaltól egészen a Szeged – Debrecen – Vásárosnamény vonalig.
A Berinkey-kormány ezt a Vix-jegyzéket nem fogadta el, inkább lemondott, s a belpolitikai válságot követően a hatalmat átvevő tanácskormány feladata lett volna a határok tisztázása, illetve a békekötés. Kun Béláék egyelőre mással voltak elfoglalva: betiltották a pártokat, rendkívüli állapotokat teremtettek az országban, s kísérletet tettek a magyar középosztály likvidálására az ellenség által egyelőre meg nem szállt terülteken.
Az antant ugyan nem fogadta el legitimnek a Forradalmi Kormányzótanácsot, de időnyerés céljából tárgyalásba kezdett vele, s Budapestre küldte Smuts tábornokot (1919 április), aki a Vix-jegyzékhez képest előnyösebb ajánlattal állt elő, de a kormányzótanáccsal mégsem tudott minden kérdésben megegyezni. Időközben az utódállamok csapatainak is szabad utat engedett az antant, s április 16-án a román, majd április 27-én a csehszlovák csapatok lendültek támadásba. Azonban a kezdeti sikerek ellenére (a magyar csapatok rövid időre visszafoglalták a Felvidék egy részét) nem sikerült feltartóztatni az ellenséges hadak előrenyomulását, s augusztus 1-je után a román egységek nemcsak a Tiszáig nyomulnak előre, hanem megszállják Budapestet és Észak-Dunántúlt is. Ezek után az antant által kialakított békefeltételek elfogadására nyílt már csak módja a Simonyi-Semadam Sándor által vezetett kormánynak. A trianoni békét végül 1920. június 4-én a Nagy-Trianon palotában írták alá.
Szólnak-e ma is a harangok?
Magyarország több pontján is megemlékeznek a békediktátumról. Délután fél ötkor Kárpát-medence szerte megszólalnak a harangok a református templomokban. A Magyar Katolikus Egyház a megyéspüspökökre bízta, harangoznak-e szombaton Trianon emlékére. Vecsésen a baloldali képviselőtestület nem engedte, hogy a mai napon közterületen székelykaput állítsanak Trianon emlékére; többek közt azzal érveltek, hogy Vecsés jelképe a káposzta.
Az ország feldarabolására emlékezve a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom felvonulást tart. A menet este 6-kor a városligeti Regnum Marianum-emlékkereszttől indul a különböző nagykövetségekhez, így többek közt a francia és a román misszió elé. A MIÉP szintén 18 órakor tart nagygyűlést a Hősök terén.
trianon.norma.hu, sulinet.hu
origo.hu
Tömegbaleset miatt lezárták az M5-ös autópályát
