A címvédő Debrecen az alaposan átalakuló Zalaegerszeget fogadja a Borsodi Liga mai idénynyitóján. A Loki játékosai önbizalommal telve kezdhetik a mérkőzést a szerdai 3-0-ás Hajduk Split elleni győzelem után. A hazaiaknál nem léphet pályára a sérüléssel bajlódó Vukmir és Bőör, és a Bajnokok Ligája-selejtezőn Habi is kidőlt. A ZTE-nek az új tréner, Dajka László tájékoztatása szerint még erőnlétileg és taktikailag is sokat kell fejlődnie.
A tavalyi ezüstérmes Ferencváros a korai UEFA-kupa búcsú után a Fehérvár ellen vigasztalódhat a magyar pontvadászatban. László Csaba gárdájának esélyeit növeli, hogy pályára léphet Szűcs Lajos, az új szerzemény Jovánczai, ám Bartha, Bognár és Balog sérüléssel bajlódik. Az új tulajdonos kezébe kerülő Fehérvár FC remekül erősítette meg keretét: a tehetség fiatalok mellé érkezett Farkas Balázs, Sitku Illés és Simek Péter is, ám utóbbi még nem játszhat az Üllői úton.
Az újonc REAC-hoz látogat az MTK együttese. A fiatalokkal megerősített gárdában Garami József nem számíthat Balogh Bélára eltiltás miatt, a védő Rodenbücher helyettesítheti. Halmai Gábor továbbra sem bevethető, ám a 37 éves Illés Béla egy félidőt vállal Rákospalotán. A REAC is jól megerősítette keretét a nyáron: érkezett többek között Torma, Földvári, Török és Somorjai. Urbán Flórián együttese a tréner közlése alapján lelkileg is felkészült az élvonalra. A REAC a biztos bentmaradást célozza meg a bajnokságban.
A forduló egyik legérdekesebb meccsének ígérkezik az Újpest Diósgyőri szereplése. Az elmúlt héten mindkét csapat legyőzte az angol Ipswich Town gárdáját, ám a lila-fehérek súlyos árat fizettek ezért: a kiállított Rajczi Péter nem léphet pályára az első mérkőzésen. Az alaposan megerősített Diósgyőr legnagyobb hiányzója éppen az Újpestről igazolt Tamási Zoltán, ám a szintén ex-újpesti Horváth Ferenc pályára léphet. A futballisták leginkább a nagy hőségtől tartanak. „Azt hiszem, ez alaposan rányomja majd a bélyegét a mérkőzés iramára, az a csapat fog győzni, amelyik jobban tudja magát függetleníteni a hőségtől” – nyilatkozta Tóth Norbert, az Újpest FC válogatott középpályása.
Az 1. forduló programja:
2005. július 30., szombat:
Tatabánya-Pápa 18 ó
REAC-MTK Budapest 18
FC Sopron-Budapest Honvéd 19
DVSC-ZTE FC 19
Pécsi MFC-Kaposvár 19
Vasas-Győri ETO 19
2005. július 31., vasárnap:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 11
Ferencváros-FC Fehérvár 20
(Forrás: nb1.hu, ujpestfc.hu, ftc.hu, dvsc.hu, MNO)

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?