Hivatali visszaéléssel és okirathamisítással vádolják Molnárt

Hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirahamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest. Az ügyészség szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának volt vezetője azt kívánta elérni, hogy Kulcsár Attila mentesüljön a felelősségre vonás lehetősége alól.

MNO
2005. 07. 29. 13:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest. A vád szerint Molnár, aki az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán a pénzmosás elleni osztály vezetője volt, és aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában, „cselekményeivel sorozatosan megszegte a bűncselekmények elkövetésére utaló bejelentések, feljelentések intézésére vonatkozó büntetőeljárási törvényi rendelkezéseket, amely rendelkezések alkalmazása hivatali hatáskörének részét képezte„ – áll a hivatal közleményében.

A hivatal megállapításai szerint az alezredes az ügyben elrendelt feljelentés-kiegészítés során az akkor hatályos büntetőeljárási törvény által kifejezetten tiltott eljárási cselekményeket végeztetett, s azokat is olyan módon, hogy azok eredménye alapul szolgálhasson a nyomozás megtagadására, s „meg nem engedhető együttműködést folytatott a feljelentés kiegészítése során a nyomozás megtagadásában érdekelt személlyel, ennek keretében segítette abban, hogy milyen adat, okirat kell a bűncselekmény elkövetése alapos gyanújának eloszlatásához”. Az alezredes ezeket a bizonyítékokat, iratokat kritikátlanul, ellenőrzés nélkül elfogadta, míg a feljelentő részéről szolgáltatott terhelő adatokat megkísérelte jelentékteleníteni, kétségessé tenni, mellőzni – hangsúlyozza a közlemény. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szerint Molnár annak biztosítását célozta, hogy ne induljon nyomozás az ügyben, és a lehetséges elkövetők, köztük Kulcsár Attila, mentesüljenek a felelősségre vonás lehetősége alól.

A vád szerint a másodrendű vádlott, B. János – aki a bűncselekmények elkövetésekor a pénzmosás elleni osztály helyettes vezetője volt – főnöke, Molnár Csaba célját elfogadva végezte a feljelentés kiegészítését. Az egyes megkeresések intézésénél, a törvénysértő meghallgatások foganatosításával, a beszerzett adatok kezelésénél, értékelésénél, a jelentés készítésénél eleve a nyomozás megtagadása érdekében járt el, a beszerzett és rendelkezésre álló adatokat szándékosan nem a vonatkozó szabályoknak, hanem e célnak megfelelően értékelte – állítja a hivatal.

Molnár Csaba ellen egyébként egy másik büntetőügy is folyamatban van: az alezredest január 12-én első fokon felmentette a Fővárosi Bíróság a minősített vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés vádja alól, az ügyész fellebbezése miatt az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.