Körmendy Zsuzsanna: Lendvai és a kiköpött spenót

MNO
2005. 07. 30. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körmendy Zsuzsanna: Hónapok óta egymás mellett szerepel a hírekben a „Gyurcsány Ferenc meggazdagodását” és az „Orbán Viktor meggazdagodását” vizsgáló parlamenti bizottságok munkája. S mivel az MSZP megtette azt a szívességet a Fidesznek, hogy egy okirat-hamisítót állított a bizottság élére, ennek köszönhetően ötvenszer többször hangozhatott el „az Orbán család meggazdagodása” kitétel.
Megtörténik tehát a sulykolás, s a kommunikáció szabályai szerint, mivel sokszor halljuk, ez rögződik bennünk. S miután lemondott az okirat-hamisító, mit hallunk? A Fidesz befeketítette a bizottsági elnököt. Fölkavarta a kis gyufaáruslány életénél is keservesebb sorsra ítéltetett szegény okirat-hamisító múltját. Hogy mit kell még feketíteni egy okirat-hamisítón, az maradjon az MSZP etikai felelősének titka. Lendvai Ildikó egyenesen odáig ragadtatta magát, hogy – szerinte – őróla majd azt fogják kideríteni, hogy kiköpte a spenótot az óvodában. Ilyen csúnya a Fidesz. Feketít.

(Magyar Nemzet, 2005. július 30.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.