– Az iraki kormány jelenleg nem képes ellenőrizni a helyzetet a koalíció csapatai nélkül – tette hozzá Basescu, aki hozzátette: –Addig maradunk Irakban, amíg a bagdadi kormány nem kéri, hogy távozzunk. Visszavonulásunk a koalíció többi tagjával összhangban történik majd – mondta az államfő. Traian Basescu kifejtette, nem lenne „realista„ az a feltételezés, hogy a koalíció az eredeti terveknek megfelelően 2006 végéig kivonja csapatait Irakból.
– Egy ilyen visszavonulás polgárháborúba taszíthatja az országot, az pedig katasztrofális lenne. Az államfő szerint Románia „bármely más demokratikus országhoz” hasonlóan terrortámadás célpontja lehet, és hangsúlyozta, az illetékes hatóságok mindent megtesznek azért, hogy egy ilyen eshetőséget megakadályozzanak. Basescu elmondta, ennek ellenére Bukarest nem tervezi terroristaellenes törvényeinek megszigorítását, és „a polgári jogokat korlátozó„ lépések megtételét, ahogy más fenyegetett ország tette – tájékoztat az AFP.
hirek.ro/afp

Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”