Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában ma közölte, hogy konzultációt kezdeményez a honvédség vezetőivel arról, nyilvánosságra hozható-e a Magyarországra tervezett NATO-lokátorállomással kapcsolatban eddig elvégzett vizsgálatok eredménye. Hozzátette: szeretné, ha a közvélemény általában többet tudna arról, hogy körülbelül mi mivel áll versenyben. Újságírói kérdésre, miszerint ez azt jelenti-e, hogy küzdenek a Zengőért, Juhász Ferenc azt válaszolta: ő az ország légterének ellenőrzésért küzd. Ha nem a legoptimálisabb lehetőséget választjuk ki, akkor bizonyos helyen sérülékeny marad a magyar légtér – tette hozzá.
Az MSZP-alelnök beszélt arról is, hogy egyelőre nem dõlt még el, hogy hol lesz a NATO lokátorállomás. (László Boglár kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek korábban azt nyilatkozta, hogy négy helyszínen, a Zengőn kívül a Hármas-hegy, a Tenkes-hegy és Mórágy környékén jöhet szóba a radar építése.) Magyarországnak szüksége van arra, hogy a légterét ellenõrizze, és ezt három kormány is megerősítette. Ezt olyan helyen akartuk biztosítani, amely a legjobb kihasználtságú, és ezeknek a szempontoknak leginkább a Zengõ felel meg. A kormány különbözõ szakértõket fölkérve ezt az álláspontját soha nem módosította, hiszen ez volna a legoptimálisabb. Emellett viszont egy nagyon erõs politikai szándék nyilvánvalóan torzítja ezt a fajta szakmai érvet. El kell dönteni, hogy megéri-e engedni a környezet védelmérõl szóló indokoknak, vagy pedig a biztonság, az ország légterének ellenõrzése képviseli az elsõdleges szempontot – mondta Juhász Ferenc.
A honvédelmi miniszter közölte: nem a magyar kormány kompetenciája, hogy eldöntse, fenntartható-e a NATO-finanszírozás, mivel a támogatás megszerzése egy hosszú mechanizmus. Új helyszín esetén új elképzeléssel kellene pályázni a NATO központi finanszírozású alapjába, ennek az átfutási ideje azonban három-négy év, és a kimenetele kétséges. Mivel a NATO a Zengőre ígért pénzt, így az eredeti döntés megvalósítását várják tőlünk – fűzte hozzá. (A honvédelmi miniszternek a kormány döntése alapján a Zengőre tervezett lokátorbázissal kapcsolatos szerződések módosítását kell kezdeményeznie. A radarra ígért húszmilliárd forintos NATO-támogatás akkor úszik el, ha Magyarország nem tartja a vállalt határidőt – a szerk.)

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején