Oroszoké lesz a Malév Rt.?

A Malév vezetéséhez közel álló, bennfentes forrásból származó információk szerint Veres János pénzügyminiszter a napokban utasításba adta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a szibériai Krasznojarszkije Avialinyii (KrasAir) vezette konzorciummal – értesült a Magyar Nemzet. • Csak 6-8 hét múlva döntenek a Malév sorsáról

Magyar Nemzet
2005. 07. 21. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóosztálya cáfolta az értesülést, mondván „a Malév értékesítését a kormány döntötte el, a privatizáció lefolytatása az ÁPV dolga, a PM semmilyen utasítást nem adott és nem is adhat”. A Magyar Nemzet kérdésére, hogy ez Veres János pénzügyminiszter személyes válasza-e, a tárca sajtóosztályának munkatársa kijelentette: nem, ez a PM hivatalos válasza. Az ÁPV Rt. lapzártánkig nem cáfolta értesülésünket.

A Veres János utasításáról a Magyar Nemzet számára kiszivárogtatott információ azért figyelemre méltó, mert úgy tudja a lap, az ÁPV Rt. várhatóan ma dönt a Malév privatizációs pályázatának eredményességéről, így a versenyben maradt két jelentkező, az Aviation Solutions Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft. és a KrasAir vezette orosz–magyar konzorcium ajánlatáról. A Magyar Nemzet úgy tudja, a spanyol és az ír pályázó értékelhetetlen ajánlatot tett. A pénzügyminiszteri utasítás – a lap értesülései szerint – az ÁPV Rt. igazgatósága mai ülésén is téma lesz. A versenyben lévő ASBK Kft. mögé finanszírozó bankként időközben beállt az OTP Bank Rt. is, ennek ellenére a Magyar Nemzet értesülései szerint vagy a KrasAir lesz a befutó, vagy harmadszor is eredménytelennek nyilvánítják a Malév Rt. 99,95 százalékos részvénypakettjére kiírt privatizációs pályázatát. Az ASBK szakmai vezetője Kovács Ferenc egykori Malév-vezérigazgató, és a konzorciumban szintén érdekelt Virágh Attila, az SZDSZ-hez közeli üzletember, aki korábban a Perfekt Rt. révén Gyurcsány Ferenc üzletfele volt.

A különböző sajtóorgánumokhoz korábban kiszivárogtatott információk szerint az orosz állam többségi tulajdonában álló KrasAir vezérigazgatója és tulajdonosa, Borisz Abramovics figyelemre méltó kapcsolatot ápol egyes szocialista vezető politikusokhoz köthető érdekkörrel. A sajtó hol az MSZP pártpénztárnokának tartott Puch Lászlónak, hol pedig Veress János pénzügyminiszternek tulajdonítja a KrasAir befolyását a döntéshozókra. Június elején a Malévnál működő hat szakszervezet közösen hívta fel a figyelmet arra, hogy „az egyik politikai párt pénztárnoka menedzseli a mostanában előtérbe került, egykori szovjet tagállamból származó pályázó konzorciumot”. A szakszervezetek azt is állították: „a versenyt nagyban befolyásolja, hogy melyik pályázó mennyi és milyen pozícióban lévő információszállítót tudott a Malév szervezetében benntartani, illetve oda beépíteni. Ezek a csatornák naprakész információkat szolgáltatnak ki a Malév adataiból megbízóiknak.”

A Magyar Nemzet értesülései alátámasztják a repülőtéri szakszervezetek aggodalmát. A KrasAirhez tartozó hazai résztvevők, illetve strómanok kilétére a 2005. április
6-án bejegyzett Airbridge Rt. cégirataiból derül fény. A 20 millió forint jegyzett tőkével létrehozott társaságot Kiss Kálmán nyugalmazott magas rangú határőrtiszt mellett Költő Magdolna és Leonov Pjotr Viktorovics jegyzi. Ez utóbbi urat a sajtóból Leonov Péter néven ismerhetjük, ő képviseli a KrasAir vezérigazgatóját, Borisz Abramovicsot Magyarországon. Abramovics egyébként Kiss Kálmán mellett az Airbridge tulajdonosa is. Költő Magdolnáról egyebek mellett azt érdemes tudni, hogy számos, a Resonator Kft. nevével jelzett cégcsoporthoz tartozó társaságban cégvezető, illetve tulajdonos. A budaörsi ipari parkot is magában foglaló cégcsoport fő tulajdonosa Szabó András, aki 2002 óta a Győr– Sopron– Ebenfurti Vasút Rt. elnöke, és az utóbbi időben a hazai sportéletben is magas pozíciókat tölt be, például a Magyar Olimpiai Bizottságban, illetve a Magyar Tornaszövetség elnökeként is ismert. A Magyar Nemzet információi szerint kiváló kapcsolatot ápol vezető szocialista politikusokkal. Költő Magdolna üzletasszony a lap értesülései szerint Szabó András élettársa, 2005. május 5-től a Malév igazgatóságának a tagjaként minden fontos Malév adathoz hozzáférhetett, ez év március 16-i rendkívüli közgyűlésen éppen a Malév privatizációs pályázatán való részvételük miatt mondott le igazgatósági tagságáról 2005. február 24-i hatállyal.

Az Airbridge Rt. felügyelőbizottságában Nyegomedzjanov German mellett Ács Sándort és Zubek Jánost találjuk. Utóbbi a 90-es évek elejéig a határőrség szóvivője volt. Zubek Jánosról azt érdemes még tudni, hogy kiválóan beszél oroszul, és a nyolcvanas évek elején elvégezte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő társadalomtudományi akadémiát. A 90-es évek elején tisztségével összeférhetetlen gazdasági tevékenysége miatt elbocsátották a határőrség kötelékéből.
A Power Systems Földgáz- és Energiakereskedelmi Szolgáltató Kft.-ben a cég egyik tulajdonosa az amerikai Doverban bejegyzett Cash & Transfers Financial Service Inc., melynek Zubek János a kézbesítési megbízottja, a másik tulajdonos a Washingtonban bejegyzett Gazinvest LLC, amelynek a szintén kézbesítési megbízottja az Airbridge-ében felbukkanó Nyegomedzjanov German.

Leonov Péter, az Airbridge Rt. igazgatósági tagja lapunkat úgy tájékoztatta: a cég és a KrasAir szakmailag és pénzügyileg stabil háttérrel rendelkezik, így nincs szükségük politikai támogatásra. Úgy vélik, hogy az ajánlatok megismerése után elnyerik a döntéshozók támogatását, határozott és megvalósítható elképzeléssel rendelkeznek a Malév nyereségessé tételére. Közölte: titkos és háttérben zajló megbeszéléseik nincsenek, és nem is voltak folyamatban a Malév privatizációval kapcsolatban.

Az East Line nem nyilatkozik. Harmincezer dollár értékű az a számla, amit a KrasAir repülőgépeinek javításáért az Aeroplex Kft.-nek eddig még nem fizetett ki – tudta meg a Magyar Nemzet. A KrasAir illetékese úgy tájékoztatotta a lapot, hogy a repülőgépek javításával foglalkozó céggel szemben nincs tartozásuk és elszámolási vitájuk. A repülőgépek javítását nem közvetlenül a KrasAir, hanem a vele szerződésben álló, szintén orosz East Line Technique bonyolítja. A Magyar Nemzet telefonon megkereste az East Line-t, ahol Rudenko Jevgenyij Pavlovics vezérigazgató szabadsága miatt a titkárnője annyit közölt: semmilyen információt nem adnak, ha az Aeroplexnek problémája van a cégükkel, velük egyeztessenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.