Jogerősen öt év fegyházra büntette a Pécsi Ítélőtábla azt a fiatal nőt, aki tavaly ősszel egy kerti illemhelyen szülte meg, majd magára hagyta csecsemőjét. Mivel a csecsemő életben maradt, a vádlottat – aki nem jelent meg az ítélethirdetéskor – kiskorú személy ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt mondták ki bűnösnek. A táblabíróság mai ülésén az elsőfokú bíróság döntését hagyta helyben.
Az ítélet szerint a nő 2004 októberében egy árnyékszékben szülte meg gyerekét, élettársa szüleinek családi házánál. Miután világra hozta és sorsára hagyta a gyermeket, bement a házba, ahol közölte, hogy erősen vérzik, s az árnyékszéken valami kiesett belőle. A családtagok mentőket hívtak, azok pedig kihívták a tűzoltókat, akik az emésztőgödör tetején bukkantak a még élő újszülöttre. A kisfiút életveszélyes állapotban szállították kórházba, ám a gyors orvosi beavatkozás megmentette az életét. A nő a korábbi tárgyalásokon azzal védekezett, hogy nem tudott terhességéről, és korábbi hormonzavaros betegségének tudta be, hogy hét hónapon át nem jött meg a menstruációja.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány