A tusnádfürdői találkozó kapcsán kifejtette, bíznak Markó Béla RMDSZ-elnök ott elhangzott nyilatkozatában, a párbeszéd lehetőségében.
– Hajlandóak vagyunk a közös munkára, ugyanakkor nem szeretnénk azt, ha az RMDSZ esetleg megpróbálna „asszimilálni„ bennünket, ezért olyan kapcsolatrendszer kialakítása szükséges, amely biztosítja a két szervezet arculatának és a magyarság képviseletének megőrzését” – mondta Csuzi.
Úgy vélte, a tárgyalásoknak először helyi szinten kell elkezdődniük, de nem egyének között, hanem szervezeti szinten. Csuzi kiemelte, a magyar-magyar párbeszéd lehetőségének megteremtése Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnökének nevéhez fűződik, egyben utalt Orbán azon kijelentésére, amely szerint az első lépés megtétele után a helyi erőkön múlik, hogy kialakul-e egy egészséges erdélyi magyar politikai élet.
– A Bihar megyei MPSZ mérföldkőnek tekinti a tusnádfürdői eseményeket, amennyiben Markó ígéretei meg is valósulnak – tete hozzá Csuzi.
ek.ro/kronika

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot