Temetkezési vállalatokat büntettek meg a fogyasztóvédők. Egyes cégek ugyanis ízléstelen és törvénysértő módon népszerűsítették, vagyis reklámozták szolgáltatásaikat. Például akciós halott szállítást és hamvasztást hirdettek szórólapokon és plakátokon, holott nekik semmit sem szabad reklámozniuk a cég nevén, címén és telefonszámán kívül.
„Reméljük, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között üdvözölhetjük.” Ezzel a mondattal nem egy bank, hanem az egyik temetkezési vállalat reklámozta magát. Egy másik urnaravatalozást és szórást kínált fél áron! A fogyasztóvédők szerint ez nemcsak a jó ízlést, hanem a törvényt is sérti. 3 millió forint bírságot szabtak ki 24 olyan reklámozóra, amelynek kiemelten jogsértő volt a plakátja.
A fogyasztóvédők elismerik, hogy szélsőséges reklámkorlátozás vonatkozik a temetkezési vállalatokra. A törvény szerint ugyanis a cégek azt sem írhatják ki, hogy mindenféle temetkezéssel kapcsolatos ügyintézést helyben elintéznek. A törvény úgy szól, hogy a hirdetésben a „temetkezés” szón kívül csak a vállalat neve, címe és elérhetősége szerepelhet. Ez azok szerint is kevés, akik betartják a szabályokat.
hirado.hu

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja