Tóth Levente: A nagy magyar magántársaságok messze kerülik a tőzsdét

MNO
2005. 07. 21. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Levente: Az olajtársaság és a nagybank árnyékában egy-két cég érdemel még említést, a többiek a futottak még kategóriába tartoznak, nem oszt, nem szoroz, mi van velük. A magyar óriásokat azonban aligha vádolhatjuk azzal, hogy ők akarnák agyonnyomni a tőzsdét, hiszen nélkülük akár be is lehetne zárni a boltot. A szólóhegedűsök megvannak egy jó zenekarhoz, de a legtöbb szék egyszerűen üres. Ebből pedig hosszú távon maximum kamarazene lehet. A számba vehető muzsikusok az istennek se akarnak a tőzsde együttesében játszatni. Ráadásul miközben az előadás egyre sikeresebb, a hátsó ajtón mind több zenész távozik, és alig kopogtat valaki. Jelentősebb tőzsdei bevezetésként utoljára a Földhitel- és Jelzálogbank említhető, de ez is állami indíttatású akció volt, miközben a nagy magyar magántársaságok messze kerülik a budapesti börzét.

(Népszabadság, 2005. július 21.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.