Azért kell önálló szervezetet létrehozni, mert egyes kormánytisztviselők „az intézkedéshez szükséges információk hiányával” magyarázták, hogy korábban nem születtek érdemi lépéseket – jelentette ki Tóth Boldizsár, a munkacsoport létrehozásának egyik kezdeményezője a Népszabadságnak, majd hozzátette: a kormány a munkacsoporton keresztül tájékozódhat a németországi eseményekről.
A SoKo-akciókban érintett társaságok azt kívánják elérni, hogy a vegyes bizottság addig ne foglalkozzon a németországi kiküldetéses munkavégzés újraszabályozásával, amíg a SoKo-akciók okaira nem derült fény, és következményeit nem számolták fel. A bizottság ülésén a német delegációt vezető államtitkár kiemelte: céljuk az, hogy a jövőben csak azok a cégek dolgozhassanak az államközi egyezmény keretei között Németországban, amelyek árbevételének legalább egynegyede Magyarországon keletkezik. Ilyen szabályozás nem létezett eddig, azonban a SoKo-razziák során a német hatóságok több alkalommal azért minősítettek egyes vállalkozások „postafiókcégeknek„, mert magyarországi bevételük nem érte el a „szükséges” szintet.
(Forrás: Népszabadság)

Óriási tűz volt a XVIII. kerületben, több ember kórházba került