Visszavágtak a szerbek az olimpiáért

Ezüstérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a montreali világbajnokságon, miután nagyon kemény és szoros csatában 8-7 arányú vereséget szenvedett Szerbia és Montenegró csapatától. A két válogatott az athéni olimpiai döntő óta nem találkozott egymással tétmérkőzésen.

Kaszás Gábor
2005. 07. 30. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első negyed:
Madaras volt a gyorsabb a ráúszásnál, mi támadhattunk először. Fór itt, amit Biros értékesít. 1-0 ide.
A szerbek is emberelőnyben támadhatak. Ikodinovics révén akkor egyenlítettek, amikor már épp kiegészültünk. 1-1.
A másik oldalon Kiss elpuskázta az előnyt. Érdekesség, hogy eddig minden támadásnál kiszórtak egy védőt a játékvezetők. Most ez annyiban változott, hogy tűlünk egy akción belül már a második embert szórták ki, de mindkét emberhátrányt kivédekeztük. Nagyon szoros mérkőzés, mindkét csapat remekül védekezik. Egymás után rontjuk el a fórokat, a negyed vége 1-1.

Második negyed:
Madaras ismét elhozta a labdát, gólt viszont nem sikerült szereznünk. A szerb támadásnál Szécsi a kapuból kiúszva szerzett labdát. Ezt a támadást már sikerült gólra váltani: Madaras lövése Vujaszinovics kezéről vágódott a szerb kapuba, 1-2!!!
A szerbek Szécsit találták fejbe, Kiss pedig elrontott egy négyméterest. Az ellentámadásból Szavics egyenlít, így 1-3 helyett 2-2... Molnár kétszer támadó szabálytalanságot követ el, szerencsére egyik ellentámadásból sem kaptunk gólt. Kiss a kihagyott büntető után előnyből javít: 3-2 ide. A másik oldalon ismét Sapics eredményes. 3-3, így a második negyed után is döntetlen.

Harmadik negyed:
Ezúttal is mi támadhatunk először, hiszen Kásás hozta el a labdát. A szerben ismét előny puskáznak el, ám abban a pillanatban gőlt lőnek Vujaszinovics révén, amikor kiegészültünk. 4-3. Előszőr vezetnek a szerbek. Nem sokáig, Madaras belövi a fórt, 4-4. Sapics is tud hibázni, emberelőnyt ront, majd visszaúszás közben szabálytalankodik, amiért kiállítják. Kemény Dénes időt kért, hogy ne menjen el a támadóidő a felúszással. Az előnyt Biros bevágta, 5-4 ide, megint vezetünk!!! Nem örülhettünk sokáig, Ikodinovics akciógólt ér el. 5-5. Vári elrontotta, a szerbek megúsznak, de szerencsére kimaradt a ziccer. Jöhetünk mi, de Molnár ismét centerben szabálytalankodik. A másik oldalon is elveszik a bírók a labdát a centertől.

Negyedik negyed:
Megint mi hoztuk el a labdát, ezúttal Biros révén. Varga lövését blokkolták, jöhetnek a szerbek, Varga Dániel kipontozódott, a fórt Ikodinovics belőtte. Megint a szerbeknél az előny, 6-5. Fórból ismét nem jutottunk lövéshez, sőt, próbálkozás nélkül járt le a támadóidőnk. Az ellentámadás után mát kettő a szerbek előnye: 7-5. Molnár ziccerből szépít, 6-7. Magyar akciógól! Most jól védekezni! Igen! Kettős emberelőny ide, de nem lövünk megint. Egyik letelik, már csak sima fór, de Molnár belövi, 7-7! Sapics pedig kipontozódott! Szécsi ismét labdát szerez, miénk a labda. Most kellene egy gól, de Molnártól elveszik a labdát, majd ki is állítják, mert nem adja vissza a labdát. Az előnyt elrontják a szerbek, de a mérkőzés során harmadszor akkor dobnak gólt, amikor lejár az előnyük. 8-7. Ismét elveszítjük a labdát, a szerbek négymétereshez jutottak, mert Kemény Dénes akkor kért időt, amikor nem nálunk volt a labda. A 4 gólos Ikodinovics kapufára lövi a büntetőt! Mi eladjuk, jöhetnek a szerbek, 12 másodperc, már csak 6, 5, 4... Vége.


Szerbia és Montenegró–Magyarország 8-7 (1-1, 2-2, 2-2, 3-2)
Montreal, 4000 néző
Szerbia és Montenegró: Sefik, Trbojevics, Janovics, Udovicsics, Savics, Ikodinovics, Nikics, Gojkovics, Zlokovics, Sapics, Vujasinovics, Jokics, Radics
Szövetségi kapitány: Petar Porobic
Magyarország: Szécsi, Varga D., Madaras, Steinmetz Á., Kásás, Vári, Kiss G., Molnár, Kiss Cs., Fodor, Szívós, Gergely, Biros
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól: Ikodinovics 4, Szavics 1, Sapics 1, Vujaszinovics 1, Zlokovics 1, ill. Biros 2, Madaras 2, Molnár 2, Kiss 1.

• Világbajnok a női csapat

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.