A szerzett zsákmánnyal azonban már nem tudtak idejében elmenekülni, ugyanis egy szemtanú segítségével a rendőrök nem messze elfogtak két csapattagot. A 19 és 11 éves tolvajok a rendőrök számára már régi „ismerősök” voltak; kihallgatásuk nyomán fény derült a két másik gyerek kilétére is.
Az eltulajdonított tárgyak egy része is előkerült, de a kár így is jóval meghaladja a félszázezer forintot. A nyomozók vizsgálják azt is, hogy összefüggésbe hozható-e a banda a hétvégén történt hasonló bűncselekményekkel.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat