Adatvédelmi káosz a kormány sms-kampánya körül

Magyar Nemzet
2005. 08. 05. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljes a káosz a kormány sms-kampánya és a száz lépés program telefonos népszerűsítése körül. Nem tudni, ki gyűjti az érdeklődő állampolgárok adatait, ki dolgozza fel, és mire használja az információkat. Az adatvédelmi biztos tegnap – több panasz alapján – megkezdte a vizsgálatot. A kormányszóvivő kedden úgy nyilatkozott: minden szabályos, és ezt közlik is a jelentkező állampolgárokkal. Elmondta, a kancellária közbeszerzési eljárással választotta ki a Young és Rubican Kft.-t az sms-kampány és más feladatok ellátására, összesen 275 millió forintért.

Az ittasságról és például a gyerekek neméről való kérdezősködést azonban nem maga a kiválasztott végzi, hanem alvállalkozója, a Wunderman Marketing Kft. – Ők kérték meg az adatvédelmi azonosító számot, ami azt jelenti, hogy az adatvédelmi biztos tudtával megy ez az akció – tette hozzá Batiz András.

Az ombudsman ugyanakkor lapunkkal azt közölte, hogy amikor az alvállalkozónak nevezett Wunderman kft. bejelentkezett adatkezelőként, ő jelezte, az sms-ező állampolgárok nem tudhatják, hogy a Wunderman az adatkezelő, s nem lehet tudomásuk arról sem, hogy meddig őrzi meg adataikat a cég. Utalva a folyamatban lévő eljárásra, Péterfalvi Attila nem mondott egyebet az ügyben.
Az tehát már tény, hogy Wunderman bejelentkezése aggályos. De valószínűleg ennél is súlyosabb a helyzet. A jogszabály szerint ugyanis adatkezelő az, aki az adatok begyűjtéséről rendelkezik, aki pedig elvégzi, azt adatfeldolgozónak tekinthetjük. A Wunderman a jelek szerint ilyen végrehajtó-feldolgozó cég csupán, hiába jelentkezett be adatkezelőként.

A bejelentkezés ráadásul azt tartalmazta, hogy a cég a „Miniszterelnöki Hivatal sms-voks elnevezésű felmérése” kapcsán tevékenykedik. Ha ez így van, akkor minek minősül a Miniszterelnöki Hivatal? Adatkezelőnek? Batiz rádiós nyilatkozata szerint nem, mert ők csak kiválasztották a fővállalkozó céget. Akkor tehát a kiválasztott Youg és Rubican Kft. az adatkezelő? Nem, ő sem, derül ki Batiz közléséből. Senki sem adatkezelő, senki sem feldolgozó – tudatta a szóvivő a hallgatókkal. Azt mondta: „Egy zárt rendszerben tárolják az sms-eket. Se a Miniszterelnöki Hivatal, se az informatikai minisztérium, sem bármilyen más cég nem rendelkezik az adatokkal.”

De akkor miért jelentkezett be adatkezelőnek a Wunderman? – adódik a kérdés. Csak hogy legyen egy adatkezelő, bár ilyen a valóságban most nincs is. Az adatvédelmi biztos elmondta: az összes szerződést, összefüggést megvizsgálja az ügyben, és ha kell, helyszíni ellenőrzést tart. „Amikor az sms-kampány kapcsán a Wunderman kft. bejelentkezett adatkezelőként, jeleztük, az állampolgárok nem tudják, hogy a kft. kezeli az adataikat, és nem értesülnek arról sem, hogy meddig őrzi meg az adataikat a cég” – mondta kérdésünkre Péterfalvi Attila. Az ombudsman hozzátette: az adatkezelők bejelentkezésekor a hivatal csupán regisztrációs számot ad ki, engedélyt nem.

Az adatvédelmi biztos nyilatkozata eleve jelzi, enyhén szólva is kaotikus, hogy ki kicsoda a kormány ittas vezetésről és egyebekről érdeklődő kampányában. Tehát, hogy ki gyűjti az adatokat, kinek a megbízásából, azokat meddig tárolja, és mire használja fel. Péterfalvi Attila szerint nemcsak az sms-kampánnyal, hanem a kormány Száz lépés programjával kapcsolatban is érkeztek panaszok a hivatalához. Beérkezett a Fidesz észrevétele, de korábban magánszemélyek is jelezték aggályaikat, sérelmeiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.