Áder János nyílt levele Kóka Jánosnak

MNO
2005. 08. 10. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyílt levél

Kóka János
Gazdasági miniszter részére

Tisztelt Miniszter Úr!

Először is engedje meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy Ön hasznos és érdemi munka helyett csupán értelmetlen kampány–akciókra fordítja energiáját, és öntömjénező újsághirdetések megjelentetésére költi az adófizetők pénzét. Az elmúlt hetekben nagy érdeklődéssel figyeltem szívós és kitartó erőfeszítéseit, hogy a gazdaság valódi problémáival nem foglalkozó, konkrétumokat nem tartalmazó, semmitmondó lózunggyűjteményt írasson alá a parlamenti pártokkal.

Engedje meg, hogy emlékeztessem: Magyarország Európai Uniós csatlakozása előtt a Fidesz már aláírt két négypárti nyilatkozatot. Gondolom, Ön előtt is ismert, hogy 2002. szeptember 19-én, illetve 2003. február 10-én a kormány négypárti megállapodás keretében vállalta többek között a magyar gazdaság versenyképességének erősítését, a magyar kis- és középvállalkozások és a mezőgazdasági termelők segítését, a hazai munkahelyteremtés elősegítését. Sajnálatos módon ebből az elmúlt három esztendőben semmi sem valósult meg.

Ön a személyes kampánya kapcsán arról beszél, hogy milyennek szeretné látni a magyar gazdaságot, ám legnagyobb sajnálatomra e közben megfeledkezik a valóságról. Az Ön, nyilatkozattervezetben megfogalmazott „kívánságlistájának” ugyanis szögesen ellentmond a kormány eddigi tevékenysége, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikai cselekedetei.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ön azt írja nyilatkozattervezetében, hogy „a magyar társadalom fejlődésének anyagi alapjait a gazdaság és a társadalom versenyképességének folyamatos javítása révén teremtjük meg.” Arról azonban megfeledkezik, hogy kormánya számtalan olyan intézkedést hozott, amely nagy mértékben rontotta Magyarország versenyképességét. Gondoljon csak az eddigi adóemelésekre, az ÁFA-visszatartásokra vagy a kiszámíthatatlan gazdasági környezetre, a vállalkozókat terhelő túlzott adminisztrációs terhekre és a tőkehiányra. Ez mind-mind a versenyképesség ellen hat. Éppen ezért a nemzetközi hitelminősítő intézetek csak az utóbbi fél évben kétszer is hátrébb sorolták az országot.


Azt is írja, hogy „elkötelezetten munkálkodunk azon, hogy 2010-re Magyarországon is az euró legyen a hivatalos fizetőeszköz; makrogazdasági mutatóinkat – a konvergencia-programban foglaltaknak megfelelően – a maastrichti kritériumokhoz igazítjuk.” A valóság azonban mást mutat: a magas államháztartási hiány és az államadósság drasztikus növekedése miatt Magyarország – az EU-hoz tavaly csatlakozott országok közül egyedüliként – gyakorlatilag nem tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat. Így ma távolabb vagyunk a maastrichti kritériumoktól, mint három évvel ezelőtt. Neves elemzők szerint, ha Magyarország ezen a gazdasági pályán halad a továbbiakban, akkor 2012 előtt nem tud csatlakozni az euró-zónához.

Abban egyetértek Önnel, hogy valóban fontos lenne megteremteni annak feltételét, hogy a helyi önkormányzatok, a régiók minél nagyobb arányban tudják igénybe venni az Európai Unió által nyújtott strukturális támogatásokat. Az elmúlt három évben azonban a Medgyessy-Gyurcsány-kormány a csőd szélére sodorta az önkormányzatok nagy részét. Ma vagyonfelélés, eladósodás, megszorító intézkedések, elbocsátások, romló színvonalú szolgáltatások jellemzik az önkormányzatokat. Szeretném felhívni a figyelmét arra az elszomorító tényre, hogy ma már tömegével vannak olyan önkormányzatok, ahol az alapfeladataik ellátásához vesznek fel hitelt. Ilyen körülmények között az önkormányzatok képtelenek arra, hogy az EU-pályázatokhoz szükséges önerőt biztosítsák.


Tisztelt Miniszter Úr!

Nincs közöttünk vita abban sem, hogy „a hazai kis- és közepes vállalatok fejlődése érdekében minden – a nemzetközi normáknak megfelelő – állami támogatást meg kell adni. ” Csakhogy az elmúlt három évben a kormány felszámolta a jól működő Széchenyi Tervet. Helyette olyan pályázati rendszereket dolgozott ki, amelyeket a vállalkozók nem tudtak igénybe venni. Állami segítségnyújtás helyett a kormány különböző adó- és járulékemelésekkel sújtotta a vállalkozói szférát. Önök többek között növelték az egészségügyi járulékot, megszüntették a befektetési adóhitelt, duplájára növelték a cégautók adóját, megemelték a cégbejegyzési illetéket, növelték a rehabilitációs hozzájárulást és a telefonadót, bevezették a környezetterhelési díjat, bevezették az energia-adót, bevezették az innovációs járulékot, bevezették a négy százalékos munkaadói járulékot, és drasztikusan emelték az ÁFA-terheket.
Az iparkamara adatai szerint csak ebben az esztendőben a Gyurcsány-kormány száz milliárd forintot vett ki a vállalkozók zsebéből. Emellett a költségvetési adatok kozmetikázása érdekében visszatartották a vállalkozóknak járó ÁFÁ-t is, amely számtalan céget sodort csődbe, vagy csőd közeli helyzetbe.

Több mint beszédes, hogy amikor konkrét ügyben lenne szükség az együttműködésre, Ön ­ hasonlóan a kormánypártokhoz – semmit sem tesz a vállalkozók érdekében. Süket fülekre talált a Fidesz azon kezdeményezése, hogy a parlament vonja vissza a szeptember 1-jétől hatályba lépő újabb járulékváltozásokat, amelyek további 8-9 milliárd forinttal terhelik a vállalkozókat. Holott ha valakinek, hát éppen Önnek, aki a vállalkozói világból érkezett a politikába, pontosan tudnia kellene, hogy mit jelent egy újabb, évközben járulékemelés.

Miként süket fülekre talált a Fidesz által tavasszal benyújtott munkabarát adópolitikai javaslat-csomag is, amely elsősorban a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás növelését segítené elő a munkaadók terheinek csökkentésén keresztül. A javaslatot Önök érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról.


Tisztelt Miniszter Úr!


Mindezek alapján a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség semmi értelmét nem látja annak, hogy egy olyan semmitmondó nyilatkozatot írjon alá, amit a kormány nyilvánvalóan kampánycélokra kíván felhasználni, miközben – az elmúlt három év tapasztalatai legalábbis ezt mutatják – a benne foglaltakat egy pillanatig sem gondolja komolyan.

Budapest, 2005. augusztus 10.

Üdvözlettel:

Áder János
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.