Aligha lesz cigány választási párt

Nehéz elképzelni, hogy a legnagyobb cigányszervezet hírében álló Lungo Drom nélkül, mások fanyalgása, illetve mérsékelt lelkesedése mellett létrejön egy cigány választási párt annak júliusi kezdeményezése nyomán.

Magyar Nemzet
2005. 08. 08. 22:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a Lungo Drom alelnöke, ifjabb Bogdán János vetette fel a minap, hogy „ha a cigányság nem akar másodrendű, alamizsnára váró közösség maradni, akkor közös választási fellépésre van szüksége”, a szervezet első számú vezetője ellenzi az ötletet.

– A Lungo Drom szövetségi politikája adott; a Fidesszel van érvényes választási megállapodásunk – hárította el alelnöke magánkezdeményezését Farkas Flórián, a szervezet elnöke. Szerinte minden olyan kezdeményezés, amit a Lungo Drom mint legnagyobb országos cigány érdekvédelmi szervezet hivatalosan nem támogat, sikertelenségre van ítélve. – Egy cigány párt létrehozása önmagában sem szerencsés; a többségi társadalom tagjaiban azt a képzetet kelthetné, hogy a romák szembefordultak velük – mondta ki a végső érvet Farkas Flórián.

– Nem tartom kizártnak, hogy a tervemből lesz valami, főleg dunántúli, független, regionális és helyi cigány szervezetek biztosítottak támogatásukról, elégedetlenek lévén az elmúlt három év kormányzati politikájával – közölte ifjabb Bogdán János.

– Már késő volna a szövetség megszervezése, de a későbbiekben össze kell kovácsolni ezt az összefogást – szólt hozzá a vitához az Országos Cigány Önkormányzat részéről Kövesi Vilmos elnökhelyettes. Ugyanakkor javasolta, hogy a cigány etnikai kisebbséget – mint amelynek teljesen egyediek a problémái – államigazgatási szempontból vonják ki a 13 hazai kisebbség közül, és külön kellene kezelni. Szerinte a cigányság problémájának a kezelését a minisztériumokba telepített romareferensek nem szolgálták jól, némelyek még „lufiprogramokat” sem tudtak felmutatni az adott ágazatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.