A három fővárosi parkolási társulás szerint az autósok többsége megfizeti a parkolási díjakat, és a fizetési felszólításokra is egyre nagyobb arányban rendezik a tartozásokat. A fizetési hajlandóság javulása ellenére legalább három-négy milliárd forint a cégek kinnlevősége – írja a Világgazdaság.
A parkolást üzemeltetők 2003 óta – amikortól megkaphatják a rendszám alapján a belügyi nyilvántartásból a kocsi tulajdonosának nevét és címét – egyre nagyobb számban küldik a figyelmeztetéseket. A kipostázott fizetési felszólítások száma százezres nagyságrendű – tájékoztatta a lapot a Centrum Kft. Ha az autós többszöri felszólítás ellenére sem fizet, a cég jogi útra tereli az ügyet. Eddig több száz ügy került bíróság elé, s minden jogerős döntés elmarasztalta a nem fizetőket.
A 15 ezer parkolóhelyet üzemeltető Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) már feldolgozta a hátralékos ügyeket, így folyamatosan mennek a felszólítások – mondta a lapnak Novák Péter ügyvezető igazgató. A tartozások miatt a BÖP folyamatosan a bírósághoz fordul. Aki az ítélkező fórum által kiküldött fizetési meghagyásra nem reagál, az a jog szerint elfogadta. Ha mégsem fizet, bírósági végrehajtókhoz kerül az ügy. Cégek esetén a végrehajtók inkasszót nyújtanak be a számlájukra. Magánszemélyeknél előfordult, hogy lakásra jegyeztek be jelzálogjogot, illetve autót foglaltak le, de ezt követően az érintettek rendezték tartozásukat. Perré azok az esetek alakulnak, amikor az autós fellebbez a fizetési meghagyás ellen. Eddig szinte minden pert a parkolási cég nyert meg – írja a Világgazdaság.
A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás, mely hatezer parkolóhelyet üzemeltet a belvárosban, hamarosan újabb hatvanezer felszólítást küld ki. Tóth József igazgató elmondta: már több száz bírósági eljárás volt, s ezek száma szintén jelentősen megnő szeptembertől. Eddig csak néhány pert vesztettek el. A társulásnak vannak viszont olyan kinnlevőségei, amelyek már elévültek, mert ezek a polgári peres követelések csak öt évre visszamenőleg érvényesíthetők.
Mulasztást követ el a Legfelsőbb Bíróság, amikor nem hoz jogegységi döntést a parkolási perek ügyében – mondta a lapnak Kovács Kázmér ügyvéd. Budapesten polgári peres eljárásban tárgyalják a parkolási társulások követeléseit, míg a győri bíróság szerint ezen tartozásoknak az ügyében közigazgatási pereket kell indítani. A fővárosi önkormányzat rendelete jogszabályi hátteret adhat a parkolási díjak beszedéséhez, de ebből nem következik, hogy a parkolási cégek minden igénye jogszerű. Kovács Kázmér szerint az évekkel ezelőtti tartozások esetében több vitás kérdés is felmerülhet, például hogy az autósnak meddig kell őriznie a pótdíjbefizetést igazoló szelvényt, ha évekig nem vitatták, hogy azt befizette. Volt olyan eset, amikor emiatt a bíróság az autós javára döntött. (Világgazdaság)

Tragédia a Palatinuson: megrázó részletek derültek ki