Az APEH az evásokat és az áfabevallásokat kiemelten ellenőrzi

Az APEH az év második hat hónapjában is folytatja az evaalanyok és az áfabevallások kiemelt ellenőrzését. 2005 első felében jelentősen megnőtt az általános forgalmi adóban feltárt szabálytalanságok száma: mintegy százmilliárd forint nettó adóhiányt tártak fel az adóhatóság munkatársai ebben az adónemben.

MNO
2005. 08. 09. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első hat hónapjában több mint 180 ezer ellenőrzést végzett el az adóhatóság, ez a szám két százalékkal kisebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ugyanakkor a feltárt nettó adókülönbözet ugyanezen időszakban 117,5 milliárd forint volt, amely jelentősen, mintegy húszmilliárd forinttal meghaladja a tavalyi év első hat havi időszakának adatát.

Továbbra is áfa adónemben követik el az adózók a legtöbb szabálytalanságot: hat hónap alatt 96,5 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok – ez több mint harmincszázalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. Ez azzal is magyarázható, hogy az európai uniós csatlakozás miatt megváltoztak az áfaszabályok, és az adózók ezeket még nem ismerik teljesen. Gyakran előfordult hibaként, hogy az adózók a külföldi számlákat és egyéb dokumentációk magyar fordítását nem tudták bemutatni a revizoroknak. Emellett előfordult az is, hogy a közösségen belüli termékbeszerzésekről készített úgynevezett összesítő nyilatkozatokban nem tagállamból beszerzett tételeket, illetve a csatlakozást megelőző időszakra vonatkozó tételeket is kimutattak.

A revizorok személyi jövedelemadóból is jóval több nettó adókülönbözetet tártak fel 2005 első felében, mint tavaly: az akkori 4,5 milliárd forint helyett az idén mintegy nyolcmilliárd forint volt a megállapítás. Az szja-ellenőrzések során kiderült, hogy leggyakrabban a kedvezmények és a mentességek igénybevételekor és elszámolásakor adódtak problémák.

A kis- és középvállalkozások között sokkal rosszabb az adómorál, mint a kiemelt adózóknál. Ebben a körben többször előfordult, hogy nem lehetett a székhelyen megtalálni az adózót, vagy az is, hogy „elvesztették az iratanyagot”.

Az evásoknál jobb adómorált tapasztaltak a revizorok, bár nagy volt a megállapított adókülönbözet: 110 ellenőrzés keretében 558 millió forintot állapítottak meg az adózók terhére. Ez az összeg jóval alacsonyabb, ha levonjuk belőle a legnagyobb ügyletet: egy kiutalás előtti ellenőrzés során több mint 530 millió forint nettó adókülönbözetet tártak fel az ellenőrök. Az evásoknál leggyakrabban előforduló hiba volt, hogy elmulasztották az előlegfizetési kötelezettségüket, nem adtak számlát, nyugtát, vagy be sem jelentkezhettek volna az evatörvény hatálya alá.

(Forrás: Világgazdaság/Privátbankár.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.