A három, egyelőre ismeretlen tettes még pénteken éjfél körül rontott be a sértettek külterületi tanyájára. Az otthon tartózkodó 82 éves férfitől és 79 éves feleségétől pénzt követeltek, miközben megfenyegették és bántalmazták is őket. Az elkövetők végül átkutatták a házat, és az ott talált készpénzt magukhoz véve elmenekültek a helyszínről. Az idős férfi a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eddigi adatok szerint elkövetők hárman voltak, egyikük 50 év körüli, magas, erős testalkatú, középhosszú hajú férfi volt. Társa 35-40 év körüli, átlagos testalkatú, 165-180 cm magas, még a harmadik támadó 25 év körüli, ugyancsak átlagos testalkatú férfi volt. Az ügyben a Jászberényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya indított nyomozást rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség egyúttal kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a rablásról, illetve az elkövetők személyazonosságáról, jelentkezzék a jászberényi kapitányságon, vagy az ismert segélyvonalak bármelyikén.

Lángokban a hulladéktelep – kétezer négyzetméteren pusztít a tűz Székesfehérváron