Csányi becsengetett

Az OTP az egyetlen független bankcsoport a régióban, 25 százalékos mérlegfőösszeg szerinti és 30 százalékos betéti részsedése Magyarország meghatározó hitelintézetévé teszi, miközben a bankszetor profitjának 40 százalékát tudhatja magáénak - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, amikor az OTP tőzsdei bevezetésének tizedik évfordulóján jelképesen megnyitotta a napi kereskedést a BÉT-en.

MNO
2005. 08. 10. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez volt az a privatizáció, amelyben mindenki nyert, az állam, a befektetők és a bank alkalmazottai is – emelte ki Mészáros Tamás, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnöke. A részvény az első kereskedési napon 1150 forinton zárt az akkori 1000 forintos névérték mellett, az azóta tizedére csökkentett névértékű papír eddigi legmagasabb árfolyama 8090 forint volt 2005. augusztus 3-án, ami több mint hetvenszerese az 1995-ös kibocsátáskori árfolyamnak. A tízéves tőzsdei jelenlét során az OTP Bank piaci kapitalizációja az 1995-ös kibocsátáskori 188 millió euróról (260 millió dollár) napjainkra 9 milliárd euró (11 milliárd dollár) közelébe emelkedett.

vg.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.