Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta, nem tudja elfogadni a Fidesz kinyújtott kezét, mivel az egy olyan kéz, amely olvasztótégelybe akarja berántani az MDF-et. Kinyújtja-e még egyszer ezt a kezet az MDF felé? – tették fel a kérdést Pokorni Zoltánnak a köztelevízió egy ma reggeli televíziós műsorában.
– A Fidesz álláspontja évek óta változatlan, mi azt gondoljuk, hogy a polgári politikai erőknek, így az MDF-nek, a Fidesznek együtt kell működni. Én elnöke voltam a Fidesznek, amikor hosszú időre szóló választási együttműködést kötött a két politikai erő, és a tagja voltam annak a koalíciós kormánynak, ahol ez jól működött az MDF és a Fidesz között. A Fidesz minden alkalommal az együttműködési készségét hangsúlyozza – válaszolta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke.
Pokorni megérti, hogy az MDF, ami jelen pillanatban egy jóval kisebb politikai erő, fél az együttműködéstől, mert úgy gondolja, hogy ez az önállóságának, szuverenitásának, autonómiájának a gyengüléséhez vezet. „Az már azonban nincs rendben, hogy mindenféle olvasztótégelyről beszélünk, miközben folyton visszadöfünk” – tette hozzá. A baj az, hogy eközben fontos kérdések dőlnek el rossz irányba. Erre egy példa, hogy az ORTT-ben a kereskedelmi televíziók koncesszióját a törvény szabta határidő előtt törvénytelen módon, törvénybe ütköző módon hosszabbítják meg a jelenlegi kormánypártok, és az MDF. A rádióban megint csak egy utat akar járni az MSZP, az SZDSZ, és az MDF, s nem pedig a társadalmi kurátorokkal és a Fidesz Magyar Polgári Szövetség képviselőivel ért egyet.
Az „olvasztótégely” és a „kinyújtott kéz” ezáltal inkább csak a politikai kommunikáció része – vélekedik a Fidesz alelnöke. Arra a műsorvezetői felvetésre, miszerint Dávid Ibolyának az összes nyilatkozatából kiderül, neheztel a Fideszre, s van ahol egyenesen azt nyilatkozza, hogy késeket döftek a hátába, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: a Julius Ceasart és Brutust idéző képet utoljára Torgyán Józseftől hallotta. Hozzátette: a sértődés sohasem jó dolog, valamikor indokolt, de a köztársasági elnökválasztás éppen nem ilyen. – Belátom, az elnök asszonynak nem könnyű szembenéznie azzal, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy abból a hat „kószáló ellenzéki szavazatból” hol van a maradék négy-öt, jóllehet Horváth Balázs magára vállalt ebből egyet. Kétségtelen, hogy ez a szituáció kellemetlen az elnök asszony számára, ezért azonban nem ránk kellene haragudnia – fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Az MDF nem fél, csak különbözik
A Magyar Demokrata Fórum nem fél a Fidesztől, bár az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján kijelenthető: a Fidesz politikája sok embert megrémiszt, mert a nemzeti egység megteremtése helyett Orbán Viktor és pártja valójában kettészakítani igyekszik az országot, a magyarságot. A Magyar Demokrata Fórum nem tartja hitelesnek Pokorni Zoltán szavait, hiszen hiába van most ráosztva a békítő szerep, ha közben pártja az „aki nincs bennünk, az ellenünk van” kisgömböci elvét vallja – reagált közleményben a Pokorni Zoltán által elmondottakra az MDF.
A Fidesz alelnökének szavai azért sem hitelesek, mert ma reggel, a Nap-kelte című műsorban ismét azzal vádolta meg az MDF-et, hogy rejtegeti azokat a képviselőket, akik a köztársaságielnök-választáskor Sólyom László helyett Szili Katalinra adták le szavazatukat. A Magyar Demokrata Fórum nem fél jobboldalinak lenni, hiszen mi 15 éve nem változtattunk helyet, 15 éve a jobbközépen képviseljük a magyar választókat. A Fidesz eközben baloldali radikális liberális pártból átsasszézott a konzervatív jobboldalra, ahol most baloldali retorikával és a baloldal leharcolt figuráival próbál minél több szavazott megnyerni magának. A Magyar Demokrata Fórumnak tiszta a lelkiismerete a köztársasági elnök-választással kapcsolatban is – áll a közleményben.
Nem mi voltunk azok, akik taktikai okokból megalázták Sólyom Lászlót az első fordulóban. Nem mi voltunk azok, akiknek a képviselőjét nyakon csípték a parlamenti folyosón, amint éppen Szili Katalinra adott voksával igyekezett a szavazófülke felé. Nem mi voltunk azok, akiknek egyik stratégiai szövetségese egyenes televízióadásban ismerte el: ő és társai voltak a vakondok, akik átszavaztak a baloldal jelöltjére. A Magyar Demokrata Fórum nem fél attól, hogy 2006-ban önállóan, a Normális Magyarországért programjával méresse meg magát a választáson. A Magyar Demokrata Fórumnak ezért nem célja a Fidesszel való együttműködés, de nem célja a Fidesszel való konfrontáció sem. Mi azt szeretnénk, ha minden párt a saját programjára koncentrálna, és majd a szavazópolgárok eldöntik, kit mire jogosítanak fel a jövő évi választásokon – írja az MDF nevében Dávid Ibolya.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke a közelmúltban visszautasította a Fidesz részéről a közelmúltban a pártja irányában megnyilvánult közeledést. Az MDF addig nem tudja komolyan venni Pokorni Zoltán nyilatkozatát, ameddig Áder János „vakondokozik”, mindenféle elvtelen trükkökkel játszik, vagy Orbán Viktor folyamatosan a kétpártrendszer előnyeiről beszél – jelentette ki Dávid Ibolya. A párt elnöke nyilatkozataiban nem zárta ki az együttműködést a jelenlegi kormánypárokkal.
Emlékezetes, múlt héten Pokorni Zoltán arról beszélt: a két párt alapvető politikai szándékai közösek, és azt szeretné, ha javulna a viszony a Fidesz és az MDF között.