A Fidesz indokolatlanul alacsonynak tartja a Malév jelenleg tervezett vételárát, mivel elképzelhetetlennek tartja, hogy az állam két budai lakás áráért, 160 millió forintért értékesítse a nemzeti légitársaságot – hangzott el Rogán Antal és Wintermantel Zsolt szerdai, az ÁPV Rt. budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. Felmerülhet a gyanú, hogy a szocialistákhoz közel álló pályázók miatt szabtak ilyen alacsony árat – vélik a képviselők.
Az ÁPV Rt. – az előzetes bejelentések alapján – 2005. augusztus 25-én hirdet eredményt a Malév 99,95 százalékos tulajdonrészének eladásával kapcsolatban. A eddig rendelkezésre álló adatok alapján a Fidesz indokolatlanul alacsonynak tartja azt az árat, amennyiért a céget el akarják adni. Rogán Antal kijelentette: a 160 millió forintos összeg, indokolatlanul alacsony, elképzelhetetlen, hogy az állam két budai lakás áráért akarná eladni a légitársaságot.
A képviselő felhívta a figyelmet, hogy a vételár több szempontból sem felel meg a társaság valódi értékének. A Malév belső feljegyzéséből – amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az ÁPV Rt is megkapott – kiderül, hogy a társaság 2003-ban és 2004-ben összesen 10 milliárd forintos állami tőke-injekciót kapott, ami egyáltalán nem jelenik meg a vételárban. Ezen kívül a 5-6 milliárd forint található a Malév számláján, valamint a 2005-ös terv 100 millió forint adózás előtti eredményt tartalmaz, azaz a Malév jelenleg is képes kitermelni a lízingelt légiflotta éves díját.
A képviselő azt is megemlítette, hogy a privatizáció során a Malév tulajdonában lévő 2db Boeing 767-es és 4db CRJ repülőgép (amelyek értéke 74 millió dollár, azaz közelítőleg 15 milliárd forint) is a vevőé lesz. Mindezt figyelembe véve a 160 millió forintos vételár a társaság elkótyavetyélését jelentené. Rogán Antal kijelentette, hogy a Fidesz nem ellenzi a Malév privatizációját, de ezt a vételárat ezekkel a feltételekkel elfogadhatatlannak tartja.
A feltűnően alacsony ár miatt a Fidesz az ÁPV Rt. felügyelő bizottságába delegált tagján keresztül haladéktalanul vizsgálatot kezdeményez az ügyben. A vizsgálatnak ki kell térni arra is, hogy van-e személyi összefonódás a MALÉV-re pályázó cégek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve az MSZP között. Ha a privatizációs tranzakció a fent felsorolt feltételekkel valósul meg, akkor a Fidesz az Állami Számvevőszékhez fordul – jelentette ki Rogán Antal.
A Malévért versenyben lévő két cég kormányzati körökkel is jó kapcsolatokat ápol – közölte Wintermantel Zsolt a Népszabadságra hivatkozva. A képviselő elmondta, az AirBridge – amelyben 49 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik Borisz Abramovics, a KrasAir krasznojarszki légitársaság vezérigazgatója – hátterében sajtóhírek szerint az MSZP, nevezetesen Puch László pártpénztárnok áll. A képviselő közölte: a másik Malévra pályázó Aviation Solutions Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft. tulajdonosai és tisztségviselői között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt üzlettársai fedezhetők fel.
A kft. fő tulajdonosa, az Investunion Rt. és a Tiara Rt. Előbbi vezérigazgatója Verebes Lóránt, aki a Perfekt-Audit Rt. felügyelőbizottsági tagja volt 2002-ben a jelenlegi miniszterelnökkel egyetemben. Reményik Kálmán, az ASBK vezető tisztségviselője pedig – csakúgy, mint Virág Attila, az SZDSZ által delegált egykori ÁPV Rt. igazgatósági tagja – helyet kapott a Perfekt-Audit Rt. igazgatóságában. Virág Attila egyúttal felügyelőbizottsági tag a Tiara Rt.-ben. A Perfekt-Audit Rt. – 2002 őszén történt eladásáig – részben a Gyurcsány Ferenc irányítása alatt álló Perfekt Rt. birtokában állt. Ezen adatok alapján joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon nem a miniszterelnök korábbi üzlettársainak jelenléte miatt szabtak ilyen alacsony árat a Malévért – közölte Wintermantel Zsolt.
A kormányszóvivő úgy reagált a Rogán Antal bejelentésére, hogy a Fidesz akár egy forintért is elviheti a Malév Rt.-t, és viheti vele együtt azt a 36 milliárd forintos adósságot, amellyel a légitársaság jelen pillanatban rendelkezik, továbbá azokat a kötelezettségeket, amelyek tőkeemeléssel fedezhetők a cég jelenlegi gazdálkodásában és működésében.
(Forrás: fideszfrakcio.hu, Info Rádió)

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja