Csütörtök este egy ukrán állampolgárokat szállító furgon a hajdúsági város külterületén haladt az M3-as autópálya felől a 35-ös főút irányába. Egy erősen balra ívelő kanyarban azonban – feltehetőleg túl nagy sebessége miatt – a szalagkorlátnak ütközött, majd felborult. A balesetben a vezető és két utasa a helyszínen életét vesztette; egy utas súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Olyan a párt, mint a vezetője: úgy alázzák a tiszások a szimpatizánsokat, ahogy korábban Magyar Péter