Zelles Sándornak azért kellene távoznia, mert nem talált megfelelő rezidenciát a pénteken hivatalba lépett Sólyom László államfő számára, és a KVI-nek meghatározott 30 milliárd forintos bevételi előirányzat teljesítése is jelentősen elmarad az időarányostól.
A legnyomósabb érv a köztársasági elnököt ért méltánytalanság. A KVI ugyan már fél éve keresi az új államfői rezidenciának megfelelő ingatlant, de eddig nem talált olyan villát, amelyik méltó lehetne egy államelnök otthonának, s külön lehetne választani a privát lakást és a reprezentációs célú fogadóteret – értesült nevük mellőzését kérő kormányzati forrásokból a Népszabadság.
A kormányszóvivő cáfolta azt a lapértesülést, miszerint kormánykörökben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőjének menesztését fontolgatják. László Boglár a Népszabadságnak arra a hírére reagált, amely szerint Zelles Sándornak részben amiatt kellene leköszönnie a társaság éléről, mert nem talált megfelelő rezidenciát az új államfő számára.
Hozzátette: a vagyoni igazgatóság vezetője a köztársasági elnök megbízottjával együtt jelenleg azon dolgozik, hogy minél előbb méltó ingatlant találjanak Sólyom László számára.
Magyar Rádió, Népszabadság

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter