Jégkorong: mégsem lesz svéd edzője a Fradinak

Váratlan helyzetbe került a Ferencváros jégkorongcsapata, amely a tervek szerint hétfőn kezdte volna meg a munkát a következő idényre, ám a gárda vezetőedző-jelöltje, Patrik Urban jelezte, anyagi gondok miatt nem tudja vállalni a munkát.

MNO
2005. 08. 02. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Néhány hónapja, röviddel azután, hogy Patrikkal szóban megállapodtunk, kaptam egy telefonhívást Németországban élő és a jégkoronghoz értő ismerőseimtől, akik a figyelmembe ajánlottak egy magyar, de az elmúlt évtizedekben Németországban edzősködő szakembert – nyilatkozta a 100% Fradinak Kassai György szakosztályelnök. Az említett szakember, Bukta András akkor nem kerülhetett a csapat élére, Urban távozásával azonban a szakosztály ismét felvette a kapcsolatot vele. – Andrásról tudni kell, hogy serdülőként az FTC-ben játszott, vagyis van ferencvárosi kötődése. A híres kölni akadémián szerzett edzői képesítést, dolgozott az EC Ratingen, a GSC Moers, az EV Duisburg és az EC Dinslaken csapatánál. Korosztályos és felnőtt együtteseknél egyaránt van tapasztalata – mondta Kassai. Az új tréner szerződése egyelőre két hónapos próbaidőre szól.

100%Fradi

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.