A versenytanács a jogsértés miatt kétmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Az árgarancia mint eladás-ösztönzési célú eszköz évek óta ismert a kereskedelemben, bár mostanában jut jelentősebb szerephez, mert az éles versenyben egyre több ágazatban alkalmazzák. Lényege az, hogy amennyiben a már megvásárolt árut a vásárló – egy bizonyos határidőn belül – igazoltan máshol olcsóbban is meg tudná venni, a kereskedő a két ár különbözetét megtéríti. A hivatal szerint viszont az Electro World megtévesztő módon fogalmazott árgarancia-hirdetései szövegében, amikor azt állították, hogy az árgarancia révén ő áraik a legalacsonyabbak Budapest és Pest megye területén.
Az indoklás szerint ugyanis az árgarancia nem lehet a legalacsonyabb ár bizonyítéka, csak arra alkalmas, hogy ugyanolyan árszintre hozza az Electro World adott termékének árát, mint az árigazolást kiadó versenytárs. A versenytanács azt is jogsértőnek találta, hogy az árgarancia érvényesíthetőségének feltételei a fogyasztók számára nem voltak egyértelműen közzétéve. Az áruházlánc vevőszolgálata nem volt következetes abban sem, hogy mely üzlet, illetve szakáruház árigazolását fogadta el, hiszen akár áruházanként is eltérő volt az elbírálási gyakorlat.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!