A kampány 2008 végéig tart; az uniós szabályok szerint addigra kell felhasználni a 2004-2006-os időszakra Magyarországnak megítélt közösségi támogatást. A tervek szerint 2006 végéig 2 milliárd forintot, 2007-ben és 2008-ban összesen 510 millió forintot fordítanak erre a célra. Ezt ma megerősítette Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter is.
Az első, 2006 végéig tartó szakasz négy közbeszerzési kiírását már közzétették az EU hivatalos közlönyében, eredmény november közepére várható. Valamennyi közbeszerzést gyorsított eljárással bonyolítják le. Reklám-, propaganda-, ismeretterjesztő és videofilm készítésére 240 millió, reklámtervezési és -szervezési szolgáltatásokra 760, illetve 112 millió forint, rendezvényi szolgáltatásokra és az ezekhez kapcsolódó kommunikációs feladatok koordinációjára 320 millió forint a meghirdetett keret.
Az egyes kiírásoknál a jelentkezési határidő augusztus vége, szeptember eleje. Közbeszerzési eljárásonként 3-5 céget választanak ki. A nyertesek 2005. végén kezdhetik meg a munkát, a kampány 2006 tavaszán indul.
– Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a Baráth Etele által ma bejelentett uniós tájékoztatási kampányra költhető 2 és fél milliárd forintot saját választási kampányára fogja költeni a szocialista-liberális kormányzat – reagált közleményében Nógrádi Zoltán fideszes politkus.
Vajon mi mással magyarázható, hogy az összeg legnagyobb részét, 2 milliárd forintot éppen a választási évben, 2006 tavaszán készül elkölteni a kormány? Mivel magyarázható, hogy a 2004 óta rendelkezésre álló uniós tájékoztatási pénzt éppen ebben az időszakban kezdi felhasználni? – kérdezte Nógrádi.
Ha időben és rendeltetésének megfelelően az uniós pályázatok előzetes megismertetésére fordították volna ezt a forrást, akkor ma jóval kevesebb csalódott vállalkozó, kevesebb kiábrándult, elszegényedett önkormányzat és kevesebb kétségbeesett gazda lenne ebben az országban. Felháborító a magyar kormány cinizmusa: miközben saját rossz döntéseivel, mulasztásaival mélypontra juttatta az Európai Unió magyarországi népszerűségét, most éppen EU-pénzekből akarja saját imázsát fényezni – szögezte le végül közleményében a fideszes politikus.
Világgazdaság/Fideszfrakcio.hu

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét