Kuncze: Az SZDSZ büszke lehet teljesítményére

MNO
2005. 08. 09. 15:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabad Demokraták Szövetsége büszke lehet a kormányzati ciklusban elért teljesítményére, azonban bizonyos területeken tovább kell vinni a párt programját, és el kell érni, hogy a politikában érvényesülhessen – mondta a párt elnöke, amikor összegezte az elmúlt három év eredményeit.

Kuncze Gábor kifejtette: a következő kormányzati ciklusnak egyértelműen a gazdaság versenyképessé tételéről, valamint az egészségügy átalakításáról és modernizálásáról kell szólnia.

Kuncze Gábor vélhetően egy másik kormány munkáját értékelte, különben észrevette volna, hogy Magyar Bálint botrányt botrányra halmoz, Kovács Kálmán informatikai tárcájáról lesújtó jelentést adott az Állami Számvevőszék, és ugyancsak SZDSZ-es miniszter felügyelete alatt épülnek a legdrágább autópályák – mondta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese. A demokrata fórum szerint az SZDSZ óriásplakáton hirdetett céljai közül semmi sem valósult meg, így a radikális adócsökkentés, az egészségügyi reform és a felsőoktatás átalakítása sem.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy míg Kuncze Gábor adócsökkentésről beszélt, a kormány 34-szer emelt adókat és járulékokat, köztük a gyógyszerek, az élelmiszerek és az áram áfáját.

(MTV Teletex, Magyar Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.