Mádl Ferencet katonai tiszteletadás mellett fogadták az összhaderőnemi parancsnokságon Budapesten, ahol a honvédség és a minisztérium vezetőivel találkozott. A Magyar Honvédség főparancsnokának tisztét is betöltő Mádl beszédében hangsúlyozta: a Magyar Honvédség „olyan közösség, amely a haza sorsával nagyon közvetlenül össze van kötve”.
Mint mondta, a katona a hazát „ha kell szolgálattal, ha kell fegyverrel és ha kell az életével is védi. Ez egy olyan sajátos terület minden más testülethez képest, amely miatt én mindig úgy éreztem, (...) ez az a közösség, amellyel a legjobban azonosulni tudok”. Mádl Ferenc elmondta: már gyerekkorában csodálta a katonákat, akikkel köztársasági elnökként is mindig szívesen találkozott.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elmondta, hogy a köztársasági elnök ugyanazt szolgálja, mint a katonák: „az ország biztonságát szavatolva, a nemzet egységét reprezentálva képviseljük azt, amit mi értéknek nevezünk, és amely az ország népéről, erről a nemzetről szól”. A miniszter az ünnepségen egy szablyát ajándékozott a köztársasági elnöknek, aki ezt egy Hadik-huszár figurájával viszonozta.

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban