Új Magyar Szó néven indul szeptember 17-én magyar nyelvű országos napilap Romániában. Az újságot az Erdélyi Riport című hetilap kiadásáért is felelős nagyváradi Scripta Kiadó indítja, és a múlt héten anyagi okok miatt megszűnt Romániai Magyar Szó által hagyott űrt kívánja betölteni. Az Új Magyar Szó „országos közéleti és családi napilapként” határozza meg magát, és megpróbálja a fiatalokat is megszólítani. Az országos tudósítói hálózattal rendelkező újságot Kolozsváron nyomtatnák, és egész Romániában terjesztenék.
A kiadó igazgatótanácsát vezető Stanik István szerint szükséges a romániai magyarság jelenléte a bukaresti sajtóban, hiszen a politikai, gazdasági életében egyre erőteljesebb ez a befolyás. Stanik reméli, hogy a Romániai Magyar Szó előfizetőit meg tudja majd tartani az induló új lap is. Ennek érdekében indulásától év végéig a Romániai Magyar Szó előfizetői ingyen kapják meg a lapot. Az Új Magyar Szó teljesen új designnal, grafikai-tipográfiai kivitelezéssel fog megjelenni 16 oldalas főlaptesttel és különböző mellékletekkel. Stanik tájékoztatása szerint a napilapnak frissebb lesz a tartalma, mivel az eddigi 3 órás lapzárta helyett este 8 órás lapzártát tudnak biztosítani, és az újság másnap reggel Erdély minden településén hozzáférhető lesz.
Stanik közölte: a lap havi költsége 40-50 ezer euró között mozog majd, és ennek egy részét a lapeladásokból és a reklámfelületek értékesítéséből tudják majd biztosítani. Igyekeznek kihasználni azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek minden romániai magyar média számára nyitva vannak. Úgy véli: az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának jótékony hatása abban is meg fog nyilvánulni, hogy esélyegyenlőség teremtődik az állami hirdetések piacán, és így állami hirdetésekhez is hozzá tud jutni az új lap. Stanik elmondta, elképzelhető, hogy lesznek átfedések az újság és az RMDSZ programja és értékrendje között.
Az újságnál mintegy 30 fő dolgozik majd. Stanik kijelentette: szeretnének nagyon szoros szerződéses viszonyt kialakítani az ország különböző településein élő újságírókkal, akik alkalmanként írnának a lapba, tudósítanának, és szeretnénk, ha ezeknek a száma is elérné legalább a harmincat. Az Erdélyi Riport és a Romániai Magyar Szó munkatársaira alapozzák a szerkesztőséget, de tárgyalásokat folytatnak másokkal is.
(Forrás: transindex.ro)

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?