Ugyan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt ígérte, nyáron nem megy szabadságra a kormány, hanem a 100 lépés programjának kidolgozásával foglalkozik, a Magyar Nemzet összeállításából kiderül: a tárcák takarékra állították működésüket, a miniszterek pedig oda-vissza utaznak a balatonőszödi kormányüdülő és a tengerpart között. A múlt héten még a kabinetülés is elmaradt a nyaralások miatt, és nem tartottak kormányszóvivői tájékoztatókat sem. Gyurcsány a múlt hetet családjával a balatonőszödi kormányüdülőben töltötte. Batiz András kormányszóvivőtől a Magyar Nemzet megtudta: Gyurcsány nem az általa lízingelt részben lakik, hanem a hivatalos kormányüdülőben. Szombaton Horvátországba utaztak tovább, ott lesznek e héten is. Kiss Péter kancelláriaminiszter egy-egy hetet töltött Olaszországban, illetve a Balatonon. Lamperth Mónika Horvátországban üdült, a Magyar Nemzet úgy tudja: a hét közepén áll munkába.
A tárcák közül a Pénzügyminisztérium (PM), a földművelésügyi és vidékfejlesztési, illetve az esélyegyenlőségi tárca nem adott tájékoztatást arról, mikor és hol nyaralnak közpénzen fizetett vezetői. Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke a lap megkeresésére elmondta: Veres János pénzügyminiszter „nem a Magyar Nemzetet tartja a megfelelő fórumnak” arra, hogy a közvéleményt tájékoztassa nyaralásáról. Ugyanis a miniszter szerint a Magyar Nemzet „tisztességtelenül” bánik vele. Kérdésre viszont Pichler egyetlen ide vonatkozó példát sem tudott említeni, és arra sem reagált, amikor közöltük: szerintünk ezzel több jogszabályt megsértenek, arra pedig végképp nincs módjuk, hogy egy általunk feltett kérdést másnak válaszoljanak meg. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályán azt közölték: „egyéni szociális probléma, hogy ki hova megy nyaralni.” Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium lapzártáig nem válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére.
Kóka Skóciában
Skóciában tervez családjával eltölteni egy hetet Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, akinek szabadsága augusztus 17-ig tart majd. Szanyi Tibor, a szaktárca egyik politikai államtitkára augusztus 8. és 19. között egy balatoni nyaralóban lesz megtalálható családjával, míg Dióssy Gábor egy hetet Erdélyben, egy hetet pedig a Balatonon pihen.
Petrétei József igazságügy-miniszter augusztus 1-jétől augusztus 20-ig van szabadságon, amit Magyarországon, otthonában tölt.
Kovács Kálmán, az informatikai és hírközlési tárca vezetője Olaszországban, illetve a Balatonnál töltötte, tölti szabadságát családjával (Olaszország két hét, Balaton egy hét), Csepeli György politikai államtitkár pedig a Balatonnál tölti háromhetes nyaralását, szintén családi körben.
Mallorcától az Adrián át a Balatonig
Bozóki András kultuszminiszter egy hetet töltött Mallorcán, négy napot pedig a Balatonon. Politikai államtitkára, Vass Lajos pedig júliusban két hétig volt Őszödön, augusztus 5-én pedig szintén két hétre Olaszországba utazott. Az Egészségügyi Minisztérium vezetője, Rácz Jenő augusztus 1. és 22. között piheni ki munkás hétköznapjait. A politikus családjával az Adria partján, Horvátországban tölt majd tíz napot kempingben, ahol – a sajtóosztály tájékoztatása szerint – a miniszter kedvére hódolhat évközben elhanyagolt elfoglaltságainak, például az úszásnak és a főzésnek.
A Rácz família a szabadság fennmaradó részét Magyarországon tölti el. Vojnik Mária politikai államtitkár július 11. és augusztus 1. között volt szabadságon. Két hetet otthon töltött Nyíregyházán, egyet pedig a balatonőszödi kormányüdülőben, üdülési térítési díj befizetése mellett.
Az Oktatási Minisztérium vezetése Horvátországban pihen. Magyar Bálint július 28-tól augusztus 5-ig, Arató Gergely politikai államtitkár pedig egyszer július 18-tól 22-ig volt, majd augusztus 8-tól 17-ig lesz szabadságon.
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szintén Horvátországba készül, míg politikai államtitkára, Kordás László itthon nyaralt.
Bizalmasan kezelt úti cél
A környezetvédelmi és vízügyi tárcavezető nyaralását bizalmasabban kezelik, mióta tavaly éppen szabadsága alatt törtek be Persányi Miklóshoz. Itt mind a miniszter, mind a politikai államtitkár kétszer két hétre utazik el. Persányi júliusban Erdélyben: Gyimesben és a Sóvidéken járt, és ebben a hónapban megy még a Balatonra. Gombos András egy hetet volt a Balatonon, szabadságának fennmaradó részét otthon, Szentesen tölti, mert már krónikus „unokahiánnyal” küzd. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter augusztus 3-tól 17-ig Balatonőszödön tartózkodik, politikai államtitkára, Ivancsik Imre pedig az ezt megelőző két hétben tette ugyanezt.
Kicsit bonyolultabban alakultak a dolgok a Külügyminisztériumban. Somogyi Ferenc tárcavezető elvileg szabadságon lett volna a múlt héten, ám azt megszakította, hogy Rijádba utazzon a szaúdi uralkodó temetésére. Ugyancsak augusztus első felében nyaral elvileg Bársony András politikai államtitkár, de a múlt héten aktuális események miatt még tárgyalni volt kénytelen hivatalában.
Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter három unokájával volt egy hetet Balatonőszödön, egy hosszú hétvégére Szegeden, és öt napot még saját nyaralójában, Leányfalun tervez eltölteni. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter pedig két hetet töltött a Balatonnál.

Új részletek derültek ki az ukrán kémbotrányról: Holló István börtönben marad